Rurouni Kenshin Hokkaidó-szál

Atyám, hát nem gondoltam, hogy egy irgalmatlanul hosszú munkanap végén még nekiállok blogolni, de nem bírom magamban tartani ezt.

Aki kicsit is ismer, tudja, mekkora őrületes nagy Kenshin-fan vagyok. Ezt az új mangát vegyes érzésekkel vártam, mert ugyan Watsuki rövidebb szösszeneteknél tök jól hozta a régi formáját, azért más egy hosszabb sztorit írni, mint one-shotokban brillírozni. A Kenshin egyébként is azzal zárt, hogy vöröskénknek orvosilag se tenne jót az ugrabugra, és át is passzolta a buherakardját a következő generációnak. Szóval… mit lehet kihozni egy Kenshin-sztoriból, ahol Kenshin nem sok mindent csinál?

Valószínűleg Watsuki is ezzel a dilemmával küzdött, ez jól tükröződik a Hokkaidó-szál első fejezetében 😀

De nem rohanok előre, inkább szétcincálom az elejétől kezdve.

Kaoru narrációjával indítunk, ami szerintem telitalálat, őt konstans elnyomják, és jó kivételesen őt hallani. Eh, férfiuralom :/ (Pedig Kaoru erős és tökös csaj. De ezt sosem hagyják neki igazán bizonyítani.) Jó látni megint egy átlag dojolife jelenetet öt évvel későbbi verzióban, de még jobb látni, ahogy Yahikónak meg kell küzdenie a karma nevű bitch-csel, méghozzá az előző one-shotból megismert Aran alakjában. Aran szabályosan elcsaklizza egy ügyes harci húzással a Kamiya Kasshin Ryu nagykönyvét (konkrétan cukorkával lekenyerezi Kenjit, hogy vigye oda neki, ezen besírtam), és ugyan hozzá passzol ez a fifikás stikli, de ha valaki, inkább Ashitarou kéne, hogy harcolászós legyen. Mondjuk Aranhoz meg az illik, hogy azt hiszi, egy könyvből meg lehet tanulni kendózni 😀

Beesik Tsubame, hogy baj van, mire Aran rögtön csapná neki a szelet, ha Yahiko meg őt nem csapná le. Szerintem Yahikónak egy külön edzés lehet a nemkívánatos lovagokat elhessegetni Tsubamétól 😀 A baj neve amúgy Ashitarou, nahát, ki hitte volna. A srác ugyanis ott lődörög az Akabekónál, és Tae roppant rafinált módon még mindig éhenkórász taknyosokkal oldja meg az olcsó munkaerőt és befogja a gyereket pincérnek. (Mellékesen apró fanservice: az étterem előtt tábla hirdeti, hogy egy bizonyos aku kanjis kabátot és pofájában halszálkát hordó, tüsihajú pasinak hitel nincs. Szenzációs. Úgy látszik, az Akabeko számlái nem egyenértékűek egy bírsággal, ami öt év alatt elévül.) Az étterembe, mit tesz isten, betér Asahi, akiről kiderül, hogy jól el lett adva anno, de nem bírja magát kiváltani, hiába kuporgatott össze egy kisebb vagyont, és ezen olyan vita robban ki, hogy Ashitarou is beavatkozik, és ugye egy Shishio-karddal az oldalán ez mire vezetne, ha nem harcra… Közben még kiderül mellékesen, hogy ha Asahi nem hisztizne be a szar melóján, akkor nagy megbízást kapna, de nem derül, ki, mit, csak egy borítékra fókuszálnak közben rá, ami……… Ami egyelőre senkit nem érdekel a kibontakozó bunyó miatt.

Ashitarou teljesen begőzöl a csúnya gonosz kard csúnya gonosz aurájától és a kiérkező zsarukat is csépeli, amíg meg nem érkezik a Kenshingumi. Legnagyobb bánatomra nem Yahiko menőzik, holott Kenshin elvileg nyugdíjazta magát – és ezt nem igazán értem. Ha innentől végig az megy majd, hogy “Yahiko, sakabatou-t, plz”, morcos leszek, mert Yahikónak meg kellene tudnia oldani az ilyen ügyeket, és erős srác, és Kenshin meg vonuljon már vissza, de persze megértem, hogy ő a húzónév, és bezuhanna az olvasottság, ha nem ő lenne a főszereplő. Csak… nem tudom, ebből nehéz lesz jól kijönni. Valahogy muszáj lesz visszavonultatni, de Watsuki a bonyolult utat választotta, és ez elég nagy butaságnak tűnik nekem jelenleg. Mintha jól elindult volna egy úton, aztán eszébe jutott volna, hogy ja, mégse erre akar menni, újratervezés.

Miután Ashitarou-t természetesen egy elegáns Hiten Mitsurugi Ryuu technika észhez téríti, külön összeverekszik Arannal, amikor az lecseszi – remélem, többször össze fognak kapni, mert Aranról csak akkor esik le a fejére ragadt sapi, amitől sokkal jobban néz ki. Ashitarou még a kardját is visszakapja, ami most már pont olyan, mint exgazdája, mert Kenshin szépen becsomagolta fásliba, ami aztán nyilván megvédi Ashitarou-t a legközelebbi ámokfutástól, naná. Asahi is befut, és újrajátsszuk a régi szép időket, avagy Kaoru költségvetése nyilván olyan szuper, hogy minden utcán összeszedett kölyköt el tud tartani, mert Asahi is a kibővített Kenshingumi tagjává avanzsál. (Kenjivel tök cukker egyébként; Kenji semmit sem csinál, csak van, de olyan édes az összes panelen, hogy meg kell zabálni. Nem tudom, Watsuki hogy akar egy ilyen tüneményes kissrácból pszichopatát csinálni. Pláne ilyen szülőkkel. Pláne ilyen ökörködős slice of life jelenetekkel. Watsuki, plz. Ne tedd ezt velem. Ez a gyerek nem lehet egy angstherceg. A Seisouhen ugyan nem canon, de te sem akarhatod elrontani a kölköt.)

Miután az A jelű óvodáscsoport (Asahi, Aran, Ashitarou) bealszik, Kenshinék még felnőttek módjára nekiállnak leinni magukat a sárga földig kitárgyalni, mi a szar az a boríték, amit Yahiko nem tudom, hogy szerzett meg Asahi gardedámjától. Egy baromi fess csávó fotója van benne, és hajlok arra a következtetésre, hogy a Nagy Meló az lett volna, hogy az urat kiiktassák. De nem is ez az érdekes, meg nem is az, hogy a pasi úgy néz ki, mint egy gyogyós, hanem hogy állati szexis a kis szakállával Kaoru részint a saját kis memóriája, részint a ráfirkált kanjik elolvasása által rájön, hogy “uramisten, ez a fater!!!”. … Watsuki, plz. (Azt hiszem, ez egy visszatérő mondat lesz részemről a sorozatnál, elnézést.) Halott felmenőket visszahozni just for fun nem szép írói fogás. Bár aláírom, hogy háborúban eltűnt pasasok időnként hajlamosak előkerülni. (Amnéziával, persze. Jézusom, csak ezt ne süssük el.) És miután a képhez mellékelt fecni infói szerint Hokkaidón tartózkodik, hova is készülhetne a Himura-família, ha nem Hokkaidóra?

Ja, és Saitou. Őt még kiderítem, hogy jön a képbe, de Kamiya papához hasonlóan sármőr módon bukkan fel, és nagyon utálom magam, hogy itt fankodom, de hát mit lehet tenni 😀

Egyelőre tehát ennyi. Nagyon ígéretes ez a kezdés, jó a karakterek közt a kémia, a grafika a szokásos (… Watsuki nem tud ocsmányul rajzolni, azon a korszakán rég túl van), a sztori egyelőre elmegy, majd kiderül, mennyire sikerül elszakadni a nosztalgiafaktortól, és saját lábra állítani a történetet. Kamiya papa és Asahi sztorirésze meglepő húzás, de majd elválik, mit tartogat még sensei a tarsolyában. Én kíváncsian várom, mit hoz ki ebből 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: