風光る 37

Hadd kezdjem azzal, hogy a CDJapant dicsérem kicsit – nem szerettem tőlük rendelni, mert horror a szállítási költség, de most nagyon visszavehettek, mert összvissz 2500 forintért be tudtam ezt a kötetet rendelni, ráadásul egy hét alatt ideért, ami rekord.

Bőőőőven volt időm tanulmányozni is, köszönhetően annak, hogy a szomszéd kerületből az ítéletidő miatt három óra alatt értem haza busszal, és azt tudom mondani, hogy imádom; tényleg minden kötettel egyre jobb az egész, valahogy mindig képes überelni saját magát a mangaka 😀 (Követem egyébként a magazinos scaneket is, szóval nagy meglepetések nem értek, de kötetben nézegetni az igazi.)

Az úgy volt, hogy Szódzsit visszaengedték Macumoto dokitól az állomáshelyre, és épp hazafelé tartanak, amikor belebotlanak a 36. kötet cliffhangerébe. Egy fejezetet már kiveséztem, azt a 36. kötetes posztból pakolom át kibővítve ide 🙂

szodzsi2Na szóval, ez a cliffhanger konkrétan az előző kötetes csetepatéból hátramaradt Itó & Co. földi maradványait jelenti, ami igazán nem szívderítő látvány. Ezt nem vagyok hajlandó idepakolni. Szegény Heiszuke mindenesetre egy merő vér, és odébb is hever egy levágott fél fül az utcán 😦 Szei rögtön drámázni kezd, ami nem csoda, oda meg vissza van, hogy te úristen, mi történt itt, és mikor közli egy helyi lakos, hogy a péhá keze is benne volt ebben, pláne kiborul. Szódzsi ezzel szemben megint bizonyítja, hogy Hidzsikata tanítványa. Kiszáll a gyaloghintóból, és azzal a lendülettel Szeire pirít, hogy ne hisztizzen, busi lenne, méltóság, nyugalom, whatever, és magabiztosan – a menő sálját is hátrahagyva –  végigvonul az utcán, el Itóék mellett. És közben egy felet sem köhint. (Amúgy azt félretéve, hogy a kimonó is lehet becsapós és Szódzsi sem kigyúrt gyerek, mintha tényleg látszódna rajta a betegség.)

Szeretném itt megjegyezni, hogy hiányolom Szano és Sinpacsi reakcióját. Mert nem igazán mutogatják őket (az előző kötetben Heiszuke megölése után voltak talán három panelen…). Nem volt annyira látványos brancsoskodás, mint a Peace Maker Kuroganéban, és Heiszuke is sokat volt távol, meg a végén ugye ott is hagyta őket, de attól még elég sok muris jelenetük volt együtt. Szóval nekem innét hiányzik az, hogyan reagáltak. Ez még csak a másnapja a támadásnak…

Az állomáshelyre visszaérve Szódzsi szolgálatra jelentkezik, amin a péhá és Kondó is megütközik, mert a tüdőbaj nem így működik, hogy á, jobban vagyok, mennék irtani az ellent és fenntartani a közbiztonságot. Ő viszont kitart a kis ötlete mellett, felemlegetve, hogy látta, akadt egy kis zűr az Aburakódzsinál (ahol Itóékkal végeztek), és hogy szólhattak volna neki. Kicsit veszekednek ezen, és a péhá kicsörtet, csak hogy kint látszódhasson rajta, mennyire nyúzott azért ő is, vasszigor ide vagy oda. Szei meg, akit nem vesz észre, meg is jegyzi, hogy lehetne őszintébb, ezzel rá is hozva a frászt 😀 A péhá vele is perel egy sort, mi a francnak hozta vissza Szódzsit, és egyáltalán. Szei erre kijelenti, hogy az Aburakódzsinál a kapitány úr nagyon virgonc lett, és hogy ha az, hogy a parancsnokot meg kell védenie, így hajtja és talpra állítja, akkor itt a helye; neki úgymond a Sinszen a legjobb orvosság. A péhá picit flessbekkel, mert anno ugye ő is átesett a tüdőbajon, és az is hozzájárulhatott a felépüléséhez, hogy Kondó ott üvöltözött vele a betegágyánál, hogy ő márpedig nem mond le róla 😛 De nem enged, kijelenti, hogy hát fertőzés és miegyéb, és NEM, de végső döntést majd a parancsnok hoz. Heiszukéék temetéséről se hajlandó egyelőre gondoskodni, mert az nem példastatuálás, hogy valakit lekaszabolunk és utána visszük pap bácsihoz. Szei mindenesetre elmegy még egy körre a városba, hogy richtig virágot vigyen az elrettentésként közszemlére hagyott Itóékhoz.

Közben hazaérkezik Ucumi, Itó jobbkeze, és elég rendesen főbe kólintja a hír, hogy se főnök, se osztag, és legközelebb majd ötször meggondolja, mikor vesz ki szabadságot; hozzá is vágja azt a rohadt puskát egy rohadt fához azzal, hogy a francnak kellett elmennie lőgyakorlatra.

Szei tovább pufog az Itó Fan Club-felszámolósdin, de érkezik Kondó, aki a saját házába invitálja Szódzsit. Ami elég jó  ötletnek tűnik abból a szempontból, hogy amiatt a péhá se reklamálhat és Szódzsi se. (Csak én reklamálnék, hogy helló, tüdőbaj, na, mindegy. Fertőzzük végig Kondó szeretőjét meg gyerekét, oké.) Nem sokkal később a péhá leszúrja Szeit a virágárus kifosztásáért – hogy a vérbe képzeli, hogy kidekorál direkt elrettentőnek szánt hullákat?! 😆 Még perlekednek, amikor befut a Doki is, akinél hirtelen elvesztettem a fonalat – lehet, hogy ő mégse engedte el Szódzsit, mert tiszta pipa, amiért egy vacak fecnit hagytak csak hátra a házában. Szei viszont vigyorog, ó, tök jó időzítés, legalább nem külön-külön kell vacakolniuk azzal, hogy lecseszik mindenféléért, és túllehet egyben két fejmosáson; úgyse nagyon ér rá, sok a dolga :mrgreen:37_2

– Hidzsikata, szvsz ennek tök nyolc lenne per pillanat, bármit is mondunk.
– Jah.
– Menjünk, igyu
nk inkább!
– Benne vagyok!

A Szóda & Jamagucsi páros nem tudom, hol kujtorog, de már elég sok víz lefolyt a Dunán Kamogaván, lehet, hogy épp külsős melón vannak, vagy fene tudja, mert pl. az állomáshelyet is rég átpozícionálták a templomból a kiotói agglomerációba. Helyettük viszont új kedvencgyanús duó lép színre, akik már eddig is szerepelgettek, de egyre többször felbukkannak – Nomura Riszaburó (róla már ejtettem pár szót a 35. kötetnél) és Szóma Kazue, ami azért iszonyatosan jó párosítás, mert később nagy szerepük lesz. (Szóma-szan pl. gyakorlatilag a Sinszengumi legeslegutolsó parancsnoka Hidzsikata halála után.) Tényleg egy az egyben átveszik Szódáék szerepkörét, mert ugyanúgy az a kedvenc hobbijuk, hogy Szódzsiék magánéletét firtatják 😀 Ennek azért örülök, mert eddig se értettem, miért kell két nemlétező fickót beiktatni a sztoriba, amikor a Sinszen irgalmatlan hosszú legénységi listával bír, és akad benne pár fazon, akik hosszabb ideig túlélték a tagságot. (Imádom Szódáékat, de akkor is.) Nomura megy is cukiskodni, meg hogy segít átcuccolni Kondóékhoz, de a parancsnok személyesen billenti fenékbe, amikor már szemtelenkedni kezd 😀

Kondónak a pakolás közepén látogatója érkezik Aizuból – nahát, nahát, Szaitó-szan, illetve fenét, mert Szei is rögtön így nevezi, ő meg visszaszól, hogy khm, telik az idő, már 1867 van, jó lesz a Jamagucsi Dzsiró név is. És ha már magyarázkodás, töredelmesen beismeri, hogy izé, ő kémkedési céllal tartott Itóékkal. Szei ezen teljesen ledöbben, de aztán inkább annak örül, hogy legalább Szaitót Jamagucsi-szenszeit Szaitót (maradjunk mégis ennél a névnél, jó?) nem ölték meg. Azért a Sinszennél, ráadásul az Itó-klubnál ez elég komoly eredmény.

Ezután egy meglehetősen fillergyanús fejezet következett, de a mangakát ismerve ez nem annyira filler, csak még nem tudni, mi a célja 😀 Gyakorlatilag tele van kölykökkel, ami elég vicces, csak wtf? 😀 De előbb megy még kicsit a lamentálás Heiszukéék balsorsán, meg Szaitón lógunk; ezt nem érzem olyan fontosnak, lesznek ennél izgibb események a kötetben. Míg Szei és Szaitó kölcsönösen infócserélnek, ha jól sejtem, kiront egy szomszéd bokorból egy kölyök, aki nem más, mint Inoue Genzaburó unokaöccse, Taiszuke, akit a nagybácsi kerget. (Szegény Szaitót meg mindenki Szaitózza. Előre sejtem, hogy ez állandó minipoén lesz, hogy – Helló, Szaitó-szan! – Jamagucsi vagyok.) Pontosabban valami kutyát kergetnek, amit végül egy másik kissrác, Tamura Ginnoszuke cígöl elő. Ez azért zseniális, mert Tamura cameója is kicsit előretekintés már, ő volt a Sinszen legfiatalabb tagja, és Hidzsikata amolyan apródfélesége lett (nem igazán látom át, milyen minőségben, de Hidzsikata körül a végén már egy rakás siheder lábatlankodott, akik közül mindenki csak Icsimurát ismeri). Drága Vatanabe-szenszei, ezt ne csinálja velem, kész hullabűz van így is, és egyre több az olyan ember a színen, akik túlélik a főtiszteket 😦 Tudom, ez történelem, de én élve szeretem ezeket a fiúkat 😦 Az olyanok, mint Itó, elhalálozhatnak, de ne tessen folyton az orrom alá dörgölni, hogy hahahamindenkimeghaaaaal~

37_3Szódzsit közben Kondó nője szórakoztatja, még kap gyereket is, akivel ellehet 😆 Igazából az ilyen panelekért se vagyok oda, mert Szódzsi rém aranyos gyerekkel a kezében, csak… Ez megint arra emlékeztet, hogy neki sanszosan nem lesz, pedig milyen jól állna egy saját a kezében 😀 Hogy még több kiskorú legyen a színen, bedugja az orrát a Sinszen komplett ifjúsági tagozata is (voltaképp tartalékállományosok), a már említett Tamura és Inoue mellett (bár utóbbi asszem, nem lett rendes Sinszen-tag végül) cameózik még Tamaoki Rjózó, Szava Csúszuke (aki az egész háborúsdi végén hazavitte Hidzsikata kardzsinórzatát a péhá rokonainak) és Josida Mankicsi, remek, egy csomó új név, amik feltehetően többször se kerülnek majd elő, de most az igazán töriotakuknak csodás meglepetést jelentenek. Szaván kívül egyik se csinált semmi extrát amúgy, csak voltak és harcoltak – ami amúgy elég nagy extra önmagában. Csak nincs róluk anekdota vagy egyéb jópofaság sajnos. Ja, ezt nem a kisujjamból szoptam elő, ezer éve barkácsolom a fiúk életrajzait, csak elég sok a bonyolultabb életút; a könnyebbek, mint ezek a srácok, már megvannak, azért tudom, hogy nagyon nem villogtak. És kicsit most tényleg sok az új emberke, bár persze el is haláloztak jópáran 😦 A Sinszennél vannak ilyen korszakhatárok, ez is egy olyan, csak sajnos minden hasonlónál egyre jobban rettegek a lezárástól 😦
Amúgy Szódzsinak egy szava se lehet, Kondónál dekkol és egy rakás kölyök ugrik be hozzá, még édesség kellett volna a fejezetbe, és abszolút nem reklamálhatna 😀

Itóékat végül azért eltemetik; egyre nagyobb a Sinszen-parcella a Kóen-dzsiben…

01201

A 200. fejezethez a magazinban külön színes oldal járt, muszáj is idepakolnom, mert imádom 🙂 (A vízjelet kiretusálhatnám, de nem lenne tisztességes a Raffmangásokkal szemben, akiknek újfent köszi a fáradhatatlan szkennelésért.) Az a jó ebben a sorozatban, hogy bár icipicit több sódzso-beütést szeretnék (azért 30 kötet alatt a leglassabb szerelmi szál is eljut már valahova), ugyanakkor ehhez a történethez ez a tempó és ezek a gesztusok illenek, úgyhogy… Örülök is, meg nem is 😀  Azért Szódzsi végtelenül cuki a vörös fülével 🙂 A 201. pedig azért kerül mellé, mert az lenne a folytatás, csak immár fekete-fehérben, és teljesen leleplezve kapitány úr zavarban lévő képét 😀

Az említett úr a 200. fejezet elején megy kicsit trenírozni az ifjúságot, de Szei kapásból letolja, hogy egy szál semmiben (= rövidujjú kimonóban) ugrál a tél közepén, és rögtön rátukmál egy bélelt kimonót meg a sálját. A péhá meg a parancsnok pedig a bokrok mögül lesik, hogy mit művelnek, félelmetes 😆 Azért örülnek – ahogy szerintem mindenki -, hogy Szódzsi milyen aktív, és hogy a srácok is lelkesek. Egyébként a fejezet nagy része ezzel is megy el, mármint az edzéssel.

Jamazaki Szuszumu jelentéssel érkezik, hogy akadnak még Itóék brancsából páran. Nos, ezek páran speciel a fontosabb emberkék, és igencsak morcosak és bosszúra vágynak, vagyis Sinszen-vérre, csak Ucumi-szan egyelőre kivárós taktikát választ. (Ennek töris háttere is van Szacumával, mert náluk dekkolnak, csak már meg nem tudnám magyarázni a pontos szitut, mert a Korra okán jó ideig szüneteltettem a történelmesdit és vissza kell szoknom az 1860-as évekbe.)

Közben exsógunéknál megbeszélés zajlik, de halál lusta vagyok ezt kiszótárazni, úgy sejtem, épp helyzetfelmérés zajlik, miszerint a Szacuma-Csósú szövetség nem nyugszik, amíg nem folyik a sógunpártiak vére, hiába mondott le Josinobu – totál ki akarják ugye túrni a hatalomból Tokugaváékat, Szakamoto lekardozása miatt is zabosak sokan, és a sógunátus se nagyon iparkodik azzal az eltakarodással. Ez végül a következő fejezetben kulminál, ahol is hivatalosan is bejelentik a restaurációt, aminek viszont nem lesz jó vége. A Sinszent is átnevezik Sinjúgekitaira, bár ez nettó senkit nem érdekelt a csapatban (Kondó közli is, hogy marad a név), csak a hivatalos cím lett más; Macudaira Katamori főgóréi tisztségét pedig megszüntették, ami azért szívás, mert a Sinszen voltaképp az ő csapatai közé 37_4tartozott. Szódzsi foglalja össze remekül az egész hatalmi keverés-kavarás hangulatát:

Hát itt van. Érzem a háború szelét. Még csak gyenge fuvallat, de idővel viharrá érik…

Ráadásul süt belőle, hogy rohadtul tudja, hogy ebben a mangában sem számíthat happy endre 😦 Ja, és ha ez nem lenne elég, bár jön Szei és érdeklődik, hogy na mi történt, a kapitány úr csak a fejével int, hogy áh, semmi, majd jó adag vért köhög, szuper 😦

Szódzsi állapota annyira központi kérdés számomra, hogy az ezután beiktatott exsógunos megbeszélést átugranám; gondolom, továbbra is a vér nélküli a hatalomátpasszolás és ilyesmi a téma.

Szóval Szódzsihoz jön a Doki, aki kijelenti, hogy a helyzet szar, az úr lesz szíves jó ideig nem ugrabugrálni. Ezer szerencse, hogy az úr alszik – vagy hát így fest, de nála sose tudni, Szaitótól tanulhatta a kamuzást -, mert utána Szeihez fordulva az eddigi poénkodós apósstílust félretéve halál komolyan kérdezi, hogy nem akarna-e gyereket Okitától, mielőtt szeimacumég az beadná a kulcsot. Egyébként ezt a mélyütést Vatanabe-szenszei a mangakák tradícióihoz híven fejezetvégre időzítette, szóval a kötetben jó, hogy rögtön olvashattam tovább, de korábban a magazin megjelenési idejének köszönhetően egy hónapot kellett kibekkelnem Szei reakciójáig. Ami amúgy borítékolható – fogjabefogjabeFOGJABE és fel ne hozza ezt még egyszer! Leginkább az a problémája, hogy a Doki már tényleg egyre kevésbé bizakodó, és nem kellemes tőle Szódzsi elhalálozásának lehetőségéről hallani. Ezen jól elveszekednének, csak a Dokit sürgős esethez ráncigálják el, a fene egye meg, lehetne Szódzsi magánorvosa… Szei viszont így azt viszont már nem köti az orrára, csak magában teszi hozzá, hogy azért sem támogatja a családalapítást, mert ha tényleg ennyire súlyos Szódzsi állapota, ő egy nappal sem akarja túlélni 😦 (A francba már, olyan dráma lesz ennek a vége, hogy nem igaz… Vagy Szeit még kikupálja ebből a mangaka, nem tudom…)

Kondóék egy kis közjáték során összerúgják a port a Mimavarigumival, mert a fejesek nem egyeztettek egymással és a Sinszen mellett Mitót is megbízták a Nidzsó kastély védelmével. Mitó meg, ha jól értem, kiszervezte a feladatot, így a két városőr team összeveszett azon, ki parádézzon a kapuk előtt 😆 (Éljen a gördülékeny kommunikáció a bakufunál.)

Szódzsi megint köhécselésbe kezd (…csak a szokásos… ), viszont megjegyzi, hogy álmodta, vagy Szei tényleg beszélgetett valakivel. Persze Szei rászól, hogy ne dumáljon, amikor köhög, és oké, hogy jó a füle, de most ne ezen agyaljon (szerintem Kiotó másik végében is hallani lehetett, ahogy a Dokival perlekedett, hiába rakja az üvöltözős mondatokat a mangaka suttogós szövegbuborékokba, mert suttogva nem lehet tisztességesen veszekedni 😆 ). Szeinek persze leesik, hogy upsz, ugye nem a gyerekprojektes veszekedést hallotta, de mikor Szódzsi rákérdez, hogy mi van, csak azt mondja, hogy semmi, semmi, csak tessen gyorsan felépülni 😀

Újabb mellékszál, plusz egy gyerek, ugyanis Sinpacsi egyik görbe éjszakájának eredményével bukkan fel egy nő, de nem az anya, mert ő sajnos belehalt a szülésbe. Szei most nem az empatikus, hanem a gyakorlatias oldalát mutatja – miért vállalja be kapásból Sinpacsi a gyerek gavalléros támogatását (ötven rjót, szóval iszonyat nagy összeget szán rá), amikor szórakoztatóipari hölgyeknél (= geiko, vagyis kiotói gésa volt az anya) ugyebár nettó kiszámíthatatlan, hogy valójában kinek is szültek gyereket? Sinpacsi erre azzal érvel, hogy jó, de hát a hölgyeményt két évig látogatta, meg tök kedves volt, szóval szép emlékek, whatever – nőzések ide vagy oda, Sinpacsi is egy romantikus lélek, na 😀 Illetve megjegyzi, hogy bár eddig nem tervezett gyereket, de az azért klassz, mert mégiscsak marad utána valami. (Itt három oldalon át propagandázik a gyerekvállalás mellett, de túl sokat nem értek belőle – minden kötetnél megfogadom a japántanulást, de lusta vagyok hozzá. És a kandzsikkal sem vagyok jóban. Bár Sinpacsi még így is meggyőzőbb, mint a munkám során napi ötször látott kormányreklámok.) Szano meg szerintem szintén plusz egy gyereken dolgozik, csak nem jött össze, vagy hát nem tudom, de elég nőgyógyász beállást produkál… A neje mégsem ezért csapja képen őrjárat előtt, hanem mert kissé túl…. khm… buzgón próbál még egy menetet beszuszakolni a szolgálatba lépés előtt 😀

Alles zusammen, megint egy ütős kötet, csak a következőt nehéz kivárni 😀 (Egy csudát, ezt a bejegyzést fél évig írtam, úgyhogy annyira már nem nehéz, hiszen Japánban megjelent, be is rendeltem gyorsan.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: