A vihar kapujában

Az úgy volt, hogy én a mai napra punnyadást terveztem, esetleg maximum azt, hogy lesétálok boltba. És várom, hogy az idő abbahagyja, amit csinál. Legalábbis a meteorológiai idő 😛

Ehhez képest el lettem rángatva cp-s fotózási segédasszisztens-helyettesnek, és hiába próbáltam kibújni, nem ment, szóval gondoltam, egy életem, egy halálom, legfeljebb meghalok a napon (jó esetben klimatizált, rossz esetben fapados buszban). Csak épp jegy nem volt itthon, pedig amúgy áll egy halom az ablakban, mert apám is azzal jár (olcsóbb a bérletnél), fizetésnap előtt meg volt ~3500 pénzem, én meg egyesével nem veszek jegyet, mert nem vagyok hülye. A kasszánál egy csövi is le akart húzni, én meg nagyon csúnyán és idegesen odavágtam, hogy kártyám van, azon sincs pénz, hagyjon békén. (Lehet, rossz ötlet volt, de nem a cigányasszony típus volt, hanem szakadt piás fazon, az csak nem átkoz el.) A buszt 10 percen át csodálhattam öt méterről – megfigyelhettem, milyen szép, takaros, klimatizált, és hogy a dög sofőr be nem gurulna a megállóba felvenni minket az indulásig.

Hát így indult.

Aztán történt egy fotózás, de nem ez az érdekes része (bocs az érintettektől), szóval ezt átugornám.

Szokásom szerint fél órával hamarabb elkezdtem morogni, hogy és akkor én így lassan mennék, amit soha sehol senki nem vesz komolyan, azért kezdem fél órával korábban mondani 😆 Pedig az a fél óra most számított volna 😛

Ugyanis amint elindultam, elkezdett cseperegni. No, sebaj, a megálló kétszáz méter, nem vagyok cukorból. Nem is volt gond. Amint jött a busz, jött az sms is, hogy lö cépés karkötője meg így nálam maradt… (Általában mindig, minden körülmények között én vagyok az, akire megőrzés céljából dolgokat sóznak. Ezt akkor fogják abbahagyni, ha valamit nem adok vissza. Egyszer kipróbálom.) Én hülye meg visszarobogtam, leadtam a cuccot, majd vissza a megállóba.

És ekkor csapott le a vihar.

Az volt a mázlim, hogy nem egyszerű bkv-megálló volt, ami fölött 1. nincs semmi 2. ha van is, az se ér semmit; hanem extended version, postával, aminek van előtere 🙂 Ott meg így remekül átvészeltük egy építőmunkással dumálva az egész balhét, bár szidtuk a bkv-t, hogy ítéletidőben is járnia kellene. (Tessen tűzön-vízen át szolgáltatást nyújtani.) Úgy negyven perc után bebattyogott a busz – jött vagy tízzel… Mindegy, gondoltam én, ezzel már sima ügy lesz hazaérni. Hahaha, én kis naiv…. 😆

Három megállóval odébb olyan az utca, hogy elfér egy db busz, mellette egy kocsi éppcsak; a többi utcában meg ha megáll egy autó, a busz már nem fér el. Na, hol dőlt fa a vezetékre, leszakítva, hogy lelógott? Naná, hogy a buszunk előtt… A sofőr közölte, ő nem kockáztat; jelzett a központnak, ahonnan 53 alkalommal csipogtak rá, hogy első ajtós felszállás felfüggesztve (“legyetek ti felfüggesztve…”) és így várakozó álláspontra helyezkedtünk. Én elolvastam egy fél mangát (Kaze hikaru 37. kötethez kéne írnom élménybeszámolót), időnként ment némi beszélgetés, és várakoztunk, várakoztunk… Megfordult a fejemben, hogy ha eláll az eső, gyalogolok, de a met.hu persze lehalt, úgy meg a franc indul el, hogy nem tudja, mennyi van még, és lesz-e utánpótlás a vízből. (Azért jellemző, 8 kilométerről hazajöttem volna gyalog. Bár mint kiderült, jobban jártam volna.) Még hadd tegyem hozzá, hogy a meleg miatt rövidgatya-pólóban feszítettem (az esőre való tekintettel megemlíteném, hogy hosszú szárú dorgóban), és eláztam, szóval kicsit vacogott már a fogam, bár a sofőr jó arc volt és lekapcsolta a klímát.

Egy idő után eluntuk ezt, és a sofőr látta, hogy pár utcával odébb jár a csömöri busz, no, egy próbát az is megér. Ott is álltunk kicsit többen, majd egy autós jófej volt, és közölte, hogy a buszunk már jár, csak pár utcával lejjebb vitték az útvonalát. És valóban, két megállóval odébb mászva csakugyan megérkezett az Isteni 31-es. Kicsit féltem, hogy a nagyobb utakon még dugó lehet, de nem, suhantunk, mint Alonso, és túl szép is volt az egész, hogy igaz legyen…

…. és valóban. Miután az út 99%-át megtettük, az Örs vezér előtt keresztbedőlt egy fa az úton… Ezen úgy felhúztam magam, hogy mérgemben leszálltam, innen csak hazagyalogolok mottóval, és elindultam (az úton csak tíz centis vízen lehetett átlábalni, a dorgóm meg is adta magát), majd pár utcával odább elment mellettem a buszom, ami rugalmasan átvágott mindenen, hogy kikerülje a fát… Mióta ilyen kreatívak és önállóak a bkv-sok?

Viszont itt döbbentem rá, mekkora mázlim is volt ezzel az egész pechsorozattal együtt is. A buszról láttam már kocsira dőlt betonoszlopot, de itt Zuglóban iszonyat nagy pusztítás volt. Egész fák adták be a kulcsot és a “karvastagságú” is enyhe jelző a letört ágak némelyikére. Nálunk “csak” a pince ázott be (igazából a földön nem tárolunk semmit, szóval olcsón megúsztuk), az Árkád viszont a csatornatisztítás elhanyagolását megszívta és a pinceszint már megint uszodaszintté változott.

És akkor így tanulság.

Soha, SOHA nem indulok sehová, ha ötször nemet mondtam 😛

Viszont ma Ikedaya-évforduló van, és igazából a fiúk sokkal jobban szenvedtek, mint én, aki csak húsz percesből három órássá nyúlt buszúton áztam-fáztam, nem pedig nyolcvanöt fokban rohangált vaksötétben, ötszörös túlerővel szemben 😛

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: