Rurouni Kenshin Kyouto Taika-hen gyorsvélemény

poster2Csak mert nem bírom magamban tartani, viszont egy összeszedettebb véleményhez még magyar felirattal és többször is meg kéne néznem 🙂

Röviden: ESZELŐS JÓ.

Bővebben:

Kétszerre néztem meg, ez is benne lehetett, illetve borzasztóan felspannoltam magam, talán túlságosan is, plusz az első filmnél ott volt az újdonság varázsa. Szóval AZT a szintet egyelőre nem sikerült meglépni, igaz, csak egy paraszthajszál választja el nálam a két filmet. Nagyon tetszik ez is, de picit többször motyorogtam magamban közben, hogy ezmegezmegez lehetett volna jobb, más.

Viszont.

Ettől függetlenül ez a film megint csodát tett.

A sztorit kismillió helyen átírták, de ez általában jót tett neki. Kivéve, amikor nem, Aoshi szörnyen idegesített. Átment Zukóba, a negyedik “hol van Battousai?” után szabályosan meg kellett állítanom a videót, hogy röhögjek 😀 Kaoru elrablása is béna, mert egy esetleges előzményfilmben Tomoe is túsz lenne, meg egy Enishis folytatásban is emberrablósdi menne, megint Kaoruval, szóval ez lett volna az egyetlen alkalom, hogy ne raboljanak el senkit. De azért na, a lényeg maradt, és hihetetlenül sok mangás mondatot megtartottak, amik mind fantasztikusan hangzottak 🙂

Sato Takerut nem szeretném tovább fényezni, mert már így is ezer wattal ragyog, és amit művel a vásznon, az valahol meghaladja a legjobb színészek képességét is; ha amerikai lenne, már ott csücsülne egy Oscar a polcán otthon. A srác továbbra sem egyszerűen teszi a dolgát és játszik, hanem megint átvedlik Kenshinné. És ezt a szerepet már nem fogja lemosni magáról. (A Bakumanban szörnyű lesz 😀 Illetve jó, de mégiscsak szörnyű; most komolyan, ki tudja megnézni azt a filmet a Kenshin után? 😆 “Himura-san, bocs, hogy eltörtem a kardod, de nem akarsz összeállni mangát írni?” :mrgreen: )
Kaoru végre picit többet akciózik, de a naginata a világ legidiótább választása fegyvernek. Cserébe előtte nem szenveleg olyan látványosan, mint a mangában. És ennek örültem, mert lássuk be, amit a mangában művel, az röhej 😀
Yahiko is többet villog, és elég jól csinálja 🙂
Megumi ugyan kevés időt kap, de azt kiválóan használták fel, veszekszik kicsit Kaoruval és persze Sanóval, akivel megvan a chemistry, még ha kedvenc bunyósom úgy is néz ki közben, mint egy kezdő festő palettája fél nap pepecselés után 😀
Sano őrült jó, mindent hoztak nála, ami a mangában a karakter sajátja. Szarrá verik, mielőtt lelép Kiotóba (igaz, Aoshi és nem Saitou mossa fel vele a padlót), kiengedi a fáradt gőzt csihi-puhival, majd mikor Kenshint megtalálja, bepancsol neki egyet 😀 Kedvenc jelenetem viszont így is az, mikor több száz km talpalás után két mp bunyó végén bevágja a csatornába a zanbatou-t; illetve mikor Kenshint utánozva próbál magasugrós technikával átkelni a csatorna túlfelére, de vízbe potyog :mrgreen:
Saitou az Saitou. A cigarettás trade markjával, meg a morcos fejével, és a menő mozdulataival, amiket egyszer sem fordított csillár ellen. Szuper a pasas. És a kimonós fanservice? Te jó ég… 😀
Shishio meglepett. Komolyan. Mármint így… JÓ lett. Fujiwarát rühelltem, bár elismerem, csak a Battle Royale-hoz és a Death Note-hoz volt szerencsétlenségem. Most brillírozik. Bár nyolc kiló sminkben könnyű 😀 A fele sármját az adja, hogy milyen kúl lett a külseje 😀
Soujirou-t imádom. Megvannak a kis vigyorgásai, a kis lábtechje, meg hogy megizzasztja Kenshint. És cuki a srác 🙂 Az ember tényleg nem nézi ki belőle a pszichopatát 🙂
MISAO. Istenem, ez a csaj. TSUCHIYA TAO. Komolyan. Ez a csaj. Ez. Ez. Félelmetes. Nulla szintről egy film alatt lett atomrajongó, és basszus, amiket művel, hát. LÁTSZIK. Olyan, mint Takeru 🙂 Oké, tudom, a harcjeleneteit nem ő írta, de ő kivitelezte, és hát úristen, komolyan, amiket kapott, hú, hát. Misao. 300%. Meg az a cuki jelenet, ahogy lenyúlja Kenshin kardját, az zseniális. Nagyon-nagyon-nagyon betaláltak vele.

Mást nem emelnék ki, mert késő van, és reggel meló 😆

Lényeg, hogy a színészek nagyon jók. Meg a cuccok. Meg a hátterek. Meg jórészt a sztori is. (Kevesebb hangos bőgést jobban toleráltam volna, volt vagy három nő, abból egy Tomoe megint; meg két gyerek, két óra alatt is SOK.) Meg az új zene is. (Viszont most is bosszantott picit az ismétlés; a főtéma még oké, de mikor visszahoztak egy Takedás témát az Aoshi vs Okina harchoz, az nem jött be.) Meg az epikus jelenetek, pl. mikor Kenshin a kis trade mark battoujutsu-s felállásába dermed a vs Chou zárójelenete előtt 🙂

Ja, és a színházas kezdés, hát az külön jó 😀 Nameg a zárójelenet, amikor a mester cígöli az ő tökkelütött tanítványát a parton 😀 (Ezt nem lehet tenni a rajongókkal, Ootomo-san, tudja?? Nem bírom ki januárig, mire kijön dvd-n a 3. film…)

Imádom. Még nem eléggé, de ezen lehet segíteni, csak lenne elég időm sokszor-sokszor megnézni! 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: