Egy kaland vége

A digitális korszak csodáinak hála a megjelenés napján ha nem is kézhez, de e-olvasóhoz kaptam a Blood of Olympus című remeket, ami Rick Riordan Olümpuszos-szériájának a legeslegutolsó kötete. Mákom volt, mivel friss rajongó vagyok, így alig fél évet kellett várnom rá, de így is majd’ megőrültem az utóbbi napokban 😆 Tessék, ez jó fokmérője egy sztorinak nálam; nonstop naptárat nézegettem, berendeltem e- és hagyományos formátumban, és kicsit jobban toleráltam az egy generációval fiatalabb rajongókat 😀

A nap felvezetése zseniális volt ám. Tegnap melóztam, fél egykor feküdtem, de beállítottam az órát, hogy csipogjon 7:20-kor; gondoltam ugyanis, hogy addigra valahol csak éjfél lesz Amerikában, és izzíthatom a Kindle-t. Ehhez képest azt álmodtam, hogy rajzfilm készült a teljes sorozatból, Viria karakterdizájnjaival, és pont ott tartottam, hogy kezdődött egy rész, amiben Nico, Reyna és Leo a tengeren szerencsétlenkedett valamit, és erre felriadtam, az órára néztem, nahát, 7:10 😆 (Ez tipikusan az egyik szemem sír, a másik nevet esete; néztem volna tovább a rajzfilmet, ami Riordan logikájával még spoilereket is jósolhatott volna – viszont áááá, könyv megjelenéééés 😆 )

Hogy mit vártam? Epic csatát, amiben szétrúgják Gaia & Co. hátsóját, összeborul a két tábor, és a körülményekhez képest hepiend van, pár áldozattal, lehetőleg Percy és Annabeth megmenekülésével.

Hogy mit kaptam? Menjünk rá a spoilerek aknamezőjére; az olvasás közben tett széljegyzeteimre 🙂

Jason: Odüsszeuszos lett nyitás, mert Riordan nem bír elszakadni a régi sztorik modernizálásától 😛 Nem volt nagy szám maga a jelenet, de Antinoosz elég brr, ahogy gyakorlatilag a föld mozgatja, és előrevetíti, hogy a félvéreknek átkozottul nehéz dolga lesz Gaia csapataival. Jason anyuci is meglepett, mondjuk a szereplők magas száma miatt hajlamos vagyok megfeledkezni a számomra kevésbé fontosak hátteréről. Varusnál vártam, hátha a jó oldalon áll, átkozottul érdekes lett volna egy ilyen csavar, de sajnos Riordan ehelyett meghagyta rosszfiúnak. Nem tudom, megéri-e, hogy inkább kilyukasztotta Jasont. Viszont végre vér, végre komolyabb vér, és mókás, mert mikor átvettem fejben, kit tudnék nélkülözni, egyből Jason ugrott be. Meg nála vannak ugye gondok azzal, hogy amúgy se tudja, melyik táborhoz húz; bár ez a végén esetleg arra is kimehetett volna, hogy épp az ő döntésképtelensége egyesíti a két csapatot. Mondjuk azt sejtettem, hogy meghalni nem fog, mert túl egyértelműen lógatta be Riordan, hogy né, agonizál, és hacsak nem kapja össze magát a kis vacillálós lelkével, nem éri meg a július végét se, nemhogy Gaia átfogó támadását. Volt még egy fantasztikusan ütős apróság: Annabeth biceg, ha ideges. Ehhez tartozik egy másik apróság is, de arról majd odébb 😉

Reyna: Reyna nézőpontja elég hirtelen váltás Jason után, viszont nagyon üdítően hatott, mert végre a csapaton kívül is látni életet 🙂 Reynico pedig az új shipem 🙂 Mindketten ráfaragtak a szerelemmel (extra közös pont Percy), eléggé el van cseszve az életük (bár persze Reyna még csak a szíváslétra alsó fokán ácsorog, míg Nico már a kéményen ugrál ebből a szempontból), a nővérük ellejtett egy másik branccsal, hajlamosak idegesen birizgálni a kúl ezüstgyűrűjüket, és számkivetettek. Mondjuk Reynánál ez utóbbi jórészt önkéntes, és Octavian elbukása esetén van esélye hazatérni, így az volt a gyanúm, hogy esetleg ő segíthet Nicónak megtalálni a maga helyét is. A párosuknál említették Albániát, mint az első árnyékteleportos célt; bakker, Riordan, ne lógass be ilyeneket, hallod?! 😀 Nem, nem beszélünk Albániáról, soha, soha. Mi történhetett Albániában? 😆 (Az életveszélyen túl baromi kínos kalandot is el tudok képzelni; leginkább a kettőt együtt 😀 Nico halálfejes boxeralsóban üldöz vérmedvéket? 😀 ) Az álmok újból kapóra jöttek, avagy hogy mutogassunk dolgokat, amik nem a Team Seven (+/-4) körein belül zajlanak. Octaviant rühellem. Valaki az irónia jegyében szoríthatna addig egy plüssmackót a pofájára, amíg a légzése le nem áll…
Nico varázsjogara elcsesződött, ofkorsz, a legjobb pillanatban, de a Nagy Ellenség, a Vadász meg még sehol, kösz, Riordan, olyan megnyugtató, hogy életveszélybe sodrod a kedvenc karakterem, de ott lebeg a háttérben, hogy lesz ennél nagyobb kulimászban is…

Leo: thank gods, LEO! Megjött az aranykezű mesterember, yey! 😀 És nagyjából mindenki tudta a Kalüpszó-sztorit, pedig ő csak Hazelnek mesélt 😆 Az ő részére esett a másik apróság, amit Annabethnél említettem: Percy könnyebben fullad, ha rohangálni kell. Mivel félvér, gyanítom, ez Usain Boltos sprint utánra vonatkozik, nem laza kocogásra, amit az egyszerű halandó művel, de akkor is. Ez az, kössünk össze karaktereket – a kis szenvedéseikkel és sebeikkel. Nincs is jobb kapcsolatépítő módszer a Tartarosznál, ami tönkretesz fizikailag… Éljen az irónia. Ennél a résznél bejött, hogy a klasszikus triumvirátus helyett négyesfogat ment kalandra – csak a négyből épp kettő nálam érinthetetlen, és pont itt kellett bedobni, hogy háhá, az egyik meghal! Még jó, hogy a másik prófécia alapján Jason és Leo jöhetett számításba; na, így már tényleg lehetett temetni Leót, mert ő esik bele mindkét prófécia leírásába. Szupi. Milyen temetést kérsz, Valdez?

Nico: NICO! 😀 Nagyon vártam az ő nézőpontját, imádom a srácot és sajnálom, komolyan, az egyik legelcseszettebb sorsot kapta az irodalomtörténetben. De legalább Jason után Reyna is nekiállt istápolni. Évora városára konkrétan rákerestem, és menj a fenébe, Riordan, félelmetes jó húzás. És képek alapján elképzeltem a templomromok tetején az Athéné-szobrot 😆 (És tényleg Diana templomának nevezik, de Augustusé.) Portugál fánkot akarok enni! A Csontok kápolnájáért külön pacsi, maga az ötlet, az ebből adódó harci taktika, illetve a Nico-apuci jelenet is pazar. Itt éreztem, hogy Nico sem halhat meg, mert elfogadja a halált.

Piper: Itt untam rá, hogy folyton flessbekkeli az anyucival folytatott párbeszédeket, ugyanakkor felmerült bennem, hogy mindig ezt csinálja, tehát ez lehet az ő szemszögének a része is. Újabb karakterszívatás: Annabeth, túlélted a Tartaroszt, kéred az emlékeket felturbózva? Tessék! Riordan, néha nagyon kegyetlen vagy, öregem… Mimasz túl kegyes halált is kapott, szétszabdalták, és a végén még Pánik kő képmása is lesmárolta.

Reyna: Nicóról leamortizálódott nagy nehezen a kis pilótadzseki, gondolom, ennek azért szimbolikus jelentősége is volt. És milyen szexin festhet szakadt pólóban… 🙂 (Bocs, Leo!) Óriónék támadásánál azért felszisszentem. Basszus, Riordan, ne már, eddig eljöttek, Nico kezdi nagyon megsínyleni a teleportozgatást, muszáj feszíteni a húrt? Azért örültem (… bocsi) az első halottaknak, és bár egyértelmű volt, hogy a Vadászt a női vadásztársaság fogja lekötni, azért elég jó harc bontakozott ki. A kis bionikus szemnél felmerült bennem, hogy Leo imádná 😆

Jason: szupi, mostantól átveszi Percy a stafétát, és ő fog elájulni? A mérget meg fél másodperc alatt semlegesítjük, minimális utóhatással? Jó, én reklamáltam, hogy Percy túl sokat szívott, tabu, de na, azért elég olcsón megúszta ezt a kalandot… Ráadásul nagyon kevés szó esett az előző kötetben csodásan felvezetett témáról, Percy begőzölős támadásairól; el lett kenve, mint anno a víztől való rettegése. Ésss újabb előzetes infó: Jason tényleg nem halhat meg, mert itten mondták, hogy Pontifex lesz. Octaviannak szóljon valaki. Ez amúgy egy korrekt útválasztás, és korrekt záráslehetőség Jason számára – közvetíthet, és még az isteneknek is segíthet, ami végső soron a félvérek javára válik 😛

Nico: imádtam, hogy fordult a kocka, itt már Nico pátyolgatta Reynát pusztán azzal, hogy meghallgatta. Iszonyat erős a páros. És az a totál mellékes infó is bekerült az imádós kategóriába, amit Nico a szomszédjáról mesélt – az úr Mussolini seregében szolgált, és bekattant a kedélyes háborús bűnök miatt. Megint sikerül rámutatni, hogy Nico nem egy modern gyerek 🙂 Bryce a legszánalmasabb figura Octavian brancsából, de ahogy Nico elbánt vele, brr, egyszerre szuperül megírt, és kicsit torokszorító. Gyakorlatilag ismétlődött a Percy-jelenet az előző kötetből, ahol szintén elég kontrollálatlan és ijesztő dührohammal nyírták ki az ellent. És a katalizátor, az a bizonyos mondat… “I can’t wait until your little secret comes out.” Hú, megértem, hogy Nico robbant. (És még Riordan is ezt a kifejezést használta: Nico’s rage exploded.) A Reynico párost, ha nem is romantikus, de bajtársi összetételben shippelem, az tuti. És kellett nekem még az elején boxeralsós Nicót emlegetnem… 😆 Kezdek belelátni Riordan fejébe?

Leo: az istenek eddig se bizonyultak hasznosnak, de legalább látványosan szenvedtek – Apollón meg elbújik ÉS nyüsszög, szánalom a köbön; a félvérek meg mentsék meg a napot. Bár lehetett sejteni, hogy Leo sorsa merre fog kifutni (elég egyértelműen vissza akart tájolódni Kalüpszó szigetére), itt aztán Riordan bedobta a bombát: helló, fiúk-lányok, ez a small Latino demigod fel fogja áldozni magát! Huhh, de felment bennem a pumpa ennél a résznél. Persze, láttam a bicskát Riordan kezében, de hogy tényleg leszúrt vele, majd időről időre elkezdte forgatni a pengét a szívemben, hát, ezt nem bocsátom meg neki… Addig is, Leo tovább brillírozott, már nem szimplán trükközött, átprogramozta az ellent. Aszklépiosznál csapdát vártam, de végül nem akadt – Piper charmspeakje hasznos és bosszantó egyszerre, olyan, mint egy cheat code. Jason szemüveges lett, ami sokat javított a karakterén, most már tényleg mehet Pontifexnek 😀

Reyna: ahányszor azt hittem, hogy minden akadály elhárult, Riordan bedobott újakat. Tyson harci cselén azért elámultam, oké, a félvér tábor szomszédságában hajókáztak, de így is váratlanul ért. Reyna vs. Órión – legjobb egy-egy ellen harc jó hosszú idő óta. Megszerettem ezt a lányt, azért milyen menőség már kötelességtudó praetorként hagyni a fenébe a saját teamet, az összes kritika dacára összeállni a görög pórnéppel, vállra venni Nico angstjének egy részét, egy szál székkel lenyomni Thalia Grace-t, lepacsizni Pegazussal, és még Athéné kegyét is elnyerni? A csapat nálam egy ideje nem a Hetekből, hanem Kilencekből tevődik össze 🙂 (Hedge-et nem számítom, ő nem félvér 😛 )

Piper: no, hátradőlhettem, a könyv kétharmadánál sikerült elérni az úticélt, Athént. És ekkor kezdtem csak istenesen foglalkozni ezzel a csapattal; eddig Reynáék miatt izgultam jobban. Kekropsznál az első kérdésem az volt, hol a csapda? Olyan nincs, hogy jön a látszólagos ellen, és felajánlja a segítségét. Ráadásul a terve sületlenség, Nicóék is elég nehezen bírták hatástalanítani a katapultokat az ellenséges területen, pedig ott “csak” római légionisták voltak… Piper charmspeakje újfent egy gagyi cheatnek tűnt, de legalább újított, énekléssel. Ha minden kötél szakad, az X-Faktorban is felléphet, és meg is nyeri 😀 És itt zajlott le az egyik legszebb jelenet – a Poszeidón vs Athéné marakodásból hátramaradt szigonynyomnál a Poszeidón-kölyök klasszul mutatja be, hogy ideje lezárni ezt a rivalizálást, és ennek okán (na meg azért, mert esélyesen az utolsó csatába mennek) megcsókolja az Athéné-gyereket. Ismét azon kezdtem izgulni, hogy Riordan, meg ne merd ölni egyiket se, ha jót akarsz magadnak! Ütős a jelenet, de légyszi, ne bántsd őket, jó? Erre a füle botját se mozdította, mert kit kaptak el tíz percen belül, na kit? A Percabeth párost. Az agyam eldobom, a legtáposabb félvérek, és rendben, egy sereg monszta közé mentek, de simán elkapták őket. És éppenséggel kell egy fiú és egy lány vére. Na, kit fognak lecsapolni? Van egy rakás másik félvér a környéken, de muszáj volt a Percabeth párost beáldozni! Viszont elmondható, hogy Percy-ék szerepet kaptak, ha nézőpontot nem is: na, vajon kinek a vére ébreszti fel Gaiát? Azért az az orrvérzés nem hiányzott, kicsit sok. Annabeth sebe oké, Percy sérülése kevésbé. Arról nem is beszélve, hogy amikor odamentek, tudták, hogy a vérrel csínján kell bánni, és hogy óvatosan kéne harcolni. Sebaj.

Nico: gods. Riordan. Meg akarsz ölni? WILL SOLACE. Nem. Ezt nem teheted velem, Rick Riordan, muszáj egy ennyire shippelhető párost összerakni?? Will anno Annabeth-t kezelte a Nagy Manhattani Csetepatéban, meg Leót vezette körbe a táborban – csak a hülye neve miatt jegyeztem meg; nameg azért Annabeth megmentése elég emlékezetes. Szóval nem a semmiből ugrott elő, és nem tűnt erőltetettnek sem. Nico apróbb nyomok alapján amúgy is kezdett túl lenni Percy-n – volt két-három pillanata, amikor elég hideg fejjel gondolt rá vissza, sőt, gyerekesnek is találta. Will elég jókor debütált ahhoz, hogy ne kelljen aggódnom az Angstherceg miatt 🙂 Meg hát a srác valami hihetetlen nagy arc, komolyan, hogy oltja Octaviant? “I am a son of Apollo, you anemic loser” :mrgreen: Valaki túlságosan benne van a dokiszerepben 😀 Bónuszként Octaviannal se mocskolta be senki a kezét, akaratlan kamikazét csinált magából ez az elmebajos, és sajnos kicsit meg is dicsőült. De ettől nem szerettem meg, és inkább vigyorogtam a szánalmas halálán.

Jason: a csata ugyan nagyon epic, de itt már tényleg azon izgultam, mikor hal meg valaki. Amint az istenek bejöttek a képbe, látszott, hogy egyelőre nem folyik több vér. Jason a Nicós haverkodása után újabb pozitívumot mutatott fel – képes volt leállni vitatkozni a faterral, Jupiterrel. És élve megúszta 😀 Ezután minden különösebb cicó nélkül fogjuk a hajót és áthajítjuk Amerikába. Wait, what? Leót úgy éreztem, ideje volna tényleg kisisteni pozícióval kitüntetni, ahogy nem volt hajlandó elhagyni Festust. Trú kapitány. Meg persze mesteri terve is volt a tarsolyában. Túl könnyen is ment Gaia lezúzása, igazából semmi nagy kárt nem csinált, felébredt és szét is robbantották; de talán azért is sikerült, mert akaratlanul is összedolgozott a két tábor – Leo önmagában kevés lett volna az összes tűzerejével, Octaviannal együtt viszont sikerült lenyomni a szipirtyót. Azért jó lett volna, ha közben nem az jár végig a fejemben, hogy Leo, ugye ez volt a terv? Ugye nem véletlen kamuztátok, hogy a gyógyszer Pipernél és nem nálad van? Ugye túléled? Basszus, ne csináld velem, öregem, én alig vártam, hogy valamelyik félvér elhulljon végre, de TE nem halálozhatsz el, akkor se, ha végig ezt szajkózta Riordan! (Itt jutott amúgy eszembe, hogy ha a tartalomjegyzék ki is írta volna, melyik fejezet kinek a nézőpontja, mi van, ha valakié halál utáni… Elvégre ott van Hádész kis birodalma is, onnan is lehet tudósítani…) Itt már látszott, hogy kedvenc párosom tevékenysége végképp kimerült Gaia felrázásában: Percy nagyobb szerepe az volt, hogy Jason mellett ájultan agonizált a méregtől; Annabeth meg félőrült lett a Tartarosz-emléktúrától. Mit ne mondjak, nem a legjobb oldalukat mutatták ebben a könyvben, és hiába mondogattam magamban, hogy az előző kötetet és azokat az élményeket ki kell heverni, azért na, RIORDAN! Ezt a kiheverést mellesleg átkozottul ki lehetett volna bővebben fejteni, mert pazar kis poszttraumatikás kérdés; és nem érdekel, milyen korcsoportnak szól a könyv, voltak már keményebb témák ennél. Annabeth-nél épp csak megvillantani sikerült a dolgot. Meg hát valószínűleg az olvasók zöme imádja ezt a párost, és elég kitolás, hogy az 500+ oldalból összesen ha nettó húszat kaptak. Frank és Hazel miatt nem reklamálok, mert ők annyira nem izgi karakterek, és nagyjából annyi volt bennük, amennyit Riordan elmondott. Ja, és akkor azt még nem is említettem, hogy Percy-nek jósoltak egy olyat, hogy még szembe kell néznie a végzetes hibájával, és hogy nem lesz képes feláldozni valamit, amivel mindent elveszíthet. Én tévedek, vagy ez tényleg elfelejtődött?

Nico: Jasont és Pipert bazi nagy sasok mentették meg. SASOK. Riordan, nem vagy te Tolkien, ne csináld ezt… Mért nem egy pegazus? Sas. 🙄 Nico szupi kis lezárást kapott, mindent nagyon szépen el lett varrva. Hedge-t is elkezdtem becsülni, mert ő is nagyban hozzájárult a fiú talpra állításában. Imádom a srácot, annyi mindenen ment keresztül, és kiérdemelte, hogy Jason, Reyna, és Will (és esetleg apuci?) közreműködésével megtalálja a maga kis hepiendjét. És még Percy-vel is gond nélkül szembe tudott nézni 🙂 De amilyen szép az ő lezárása, úgy morogtam Percy-éké miatt. Az milyen, amikor a főfőfőszereplők egy bekezdésnyi hepiendet kapnak? Örülök, hogy nem lett potteresen elgányolt, de Annabeth beígért némi jövőképet az előző kötetben, és a “megyünk New Rome-ba!” nekem kevés, mert már a Tartaroszban látszott, hogy úgyis az lesz, ha túlélik. Bár jobban jártunk, mint ha Riordan a tweetjében bedobott “rendelünk pizzát?” ötletet hasznosította volna. És Clarisse, mint morc keresztanya, komolyan? 😆 (Bábaként is néztem azért ezen, de hát jött eggyel Hedge-ek.)

Piper: ehhez a részhez sokat nem tudtam hozzáfűzni – jó lezárást kap mindenki; Piper, Jason és Reyna is. Reynánál mondjuk kicsit mókás a nyavaly, mert ugye kijelentette pár száz oldallal odébb, hogy nem azok a pasik határozzák meg, akiknek bejön / nem, erre mégse képes túllépni Aphrodité szerintem teljesen cukkoló jellegű megjegyzésén. Frankék kit érdekelnek? 😆

Leo: Festus megmentette a napot, az asztrolábiumról nem is beszélve, de egyik se ért volna sokat a vigyorgó gépészkölök nélkül, aki megérdemelten jutott el Ogügiára. Elég rég kiszámítható volt, kicsit vártam egy csavart, hogy Leo tényleg meghal, de Gaia lenyomásáért csak jár valami isteni jutalom, és úgy kerül ide. Bár akkor az veszett volna el, hogy a srác képes volt s.k. összerakni egy olyan tájolót, ami idevezeti. Elégedett is voltam, meg nem is. Nem lehet nem örülni Leo kis hepiendjének, de azért hiányérzetem volt. Kellett volna egy kicsit több érzelmi töltet, több írói merészség, több – hm, görög tragédia-jelleg? 😀

No, így első körben ennyi. Összességében elég erős zárás volt ez, még ha morogtam is néha a szereplési idők miatt (persze némileg igazságtalanul; az előző kötet szólt Percy-ről és Annabethről, jogos, hogy most a többiek kerültek előtérbe – mondjuk nem kéne reklámozni a borítón, hogy Percy Jackson utolsó harca). Kicsit folyhatott volna több vér, pláne fontosabb szereplőé; sajnos a kevés jó oldalon történt haláleset nem volt elég drámaian felépítve, nem volt olyan igazán nagy áldozat, mint korábban, pedig ez volt az eddigi legnagyobb csata elvileg. Esett pár szó pl. Artemis brancsáról meg az amazonokról, de messze nem elég, hogy aztán nagyon lamentáljak Phoebe elhalálozásán. Zoe 2.0 esetet vártam a felépítésnél, úgyhogy becsapva éreztem magam. A főbb szereplők meg, jó, kicsit utáltam volna Ricket, ha valakit megöl, de ez így túl rózsaszín. Kevésbé fontos szereplőknél a két törpét hiányoltam, mert Octavian olyan jól felvezette, hogy elkapták őket, vártam, hogy a lezárásban kapnak fél mondatot, hiába. Pozitívum viszont, hogy annyira lekötött a karakterfejlődések követése, hogy nem is néztem, volt-e marhaság vagy plothole, pedig szinte biztos, hogy a harcok fele a blődség határát súrolta 😆 (Rick monsztái nekem ritkán érződnek igazán veszélyesnek.)

Szóval így fél év után nagy vigyorral a képemen zártam le a sorozatot, érdemes volt belevágni 🙂 Tuti, hogy vissza-vissza fogok még térni hozzá, mert elsőre rohamtempóban olvastam minden kötetet, és akadtak olyan részek, amiknél nem ez a jó taktika.

Rick Riordant pedig figyelőlistára teszem; a Twitterét már követem egy ideje (nem százas), de az északi mitológiás sorozatát előre is várom.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: