Best of Steven Ruiniverse

2016. szeptember 28.

d-pad

Neeeheeeeeehhheeeeeeeemmmmmmm.

Én komolyan megpróbáltam, vagy ötvenszer adtam esélyt a magyar fordítónak, hátha csak rossz részt fogtam ki, amikor rossz passzban volt. De ezek szerint konstans rossz passzban van. (Nem nevesítem, ott van a magyar stáblistán, szóval bárki kiderítheti.)

Szóval most így elkezdek egy posztot, és szépen bővítgetem kedvenc Steven Universe-leiterjakabjaimmal, illetve minden olyan átvariálással, amik a feje tetejére állítják a történetet, esetleg nyelvtanilag már azt a wtf-szintet súrolják, amihez képest a gugli fordító kész Arany János.

Essünk is neki részenként – de mint a cím is mutatja, csak válogatok, mert ha mindent kigyűjtenék, amin már kínomban röhögök, akkor tíz évre ellátnám magam gépelni valóval.

(A képért elnézést, próbáltam áthozni a kezdő nyelvórák hangulatát, amikor ugye minden nyelv esetében olyan kérdésekkel gyakorol az ember, hogy “Ez egy Mars-szonda? – Nem, ez egy ceruza.”)

Olvass tovább »

Reklámok

Steven Universe

2016. július 20.

Steven_Universe_Logotype

Mint kissé felhúzott állapotban kifejtettem, tele lett a puttonyom a szinkron ámokfutásaival, és úgy döntöttem, hogy feliratot barkácsolok. Nem mondom, hogy ez a felirat aztán tip-top szuper, de legalább képes vagyok keresni egy szótárat, ha érzem, hogy egy-egy kifejezés valahogy nem klappol. Olvass tovább »


Mighty Long Fall

2017. november 23.

48 órája próbálom összeszedni magam, de elég nehezen megy.

48 órája rám írtak, hogy helló, láttam-é, hogy Watsuki mit csinált. Hát nem láttam, mert munka okán az egész napom utazgatással telt, így elkerültem azt a brutális cunamit, ami az általam követett tumblres Kenshin-fandomon végigsöpört, és ami fantasztikusan rátett egy lapáttal a nem túl rózsás kedvemre.

Watsuki Nobuhiro, a Mangaka Atyaúristen, akiért 12 éven át töretlenül rajongtam, akiről pont most akartam a Kenshin Hokkaidó-szál miatt ódát zengeni, annyira szép comebacket hajtott végre… egy házkutatás során parádés módon gyerekpornóval bukott le. A parádésat úgy értem, hogy ez a pöcs még képes volt azt is mondani, hogy a kb. 10-14-es korosztály a kinkje. Egy halk hangocska a fejemben ugyan próbálja nekem 48 órája beadni, hogy biztos van erre valami nyakatekert magyarázat, valamit ökörködtek az asszisztensekkel az irodában a dvd-kkel, ez a korosztály-kinkes megjegyzés meg csak egy klasszikus, szar Watsuki-poén volt, ami nagyon rosszul sült el, de sajnos ezt a hangocskát agyon kell ütnöm a szürke valóság kalapácsával.

Idén annyi, de annyi lebukás volt a hírességeknél (már láttam olyan elméletet, hogy Hugh Hefner halálával megszűnt a híres, de pöcs férfiakat védő erőtér), én rajongóként mégis megúsztam eddig, pedig ahányszor megláttam egy szalagcímet, hogy “Szexuális zaklatással / nemi erőszakkal / stb vádolják…”, bennem volt a drukk, hogy úristen, csak ne valamelyik kedvencem legyen. Hát, most nem Amerika irányából, de beütött a krach, és tényleg olyan helyen, ahol egyáltalán nem számítottam rá.

Tisztában vagyok azzal, hogy egy írót nem lehet megismerni a művein keresztül, hogy még a saját kis privát életére vonatkozó megjegyzéseknél is tódít, hogy nem lehet készpénznek venni minden szavát. De Watsuki munkásságát egész egyszerűen olyan régóta követem, hogy azt hittem, ismerem. Oké, azzal tisztában voltam, hogy vannak fura mániái, de hogy ezek közé tartozik a gyerekpornó, azt sosem hittem volna. (A sors fintora, hogy épp aznap pattant ki a botrány, amikor 11 éves rokon lánnyal mangákról beszéltünk, és rákérdezett a kenshines poszteremre, és mondtam, hogy még pár évet várjon ezzel a sztorival…)

Egyszerűen nem tudom hova tenni ezt a hírt.

12 év alatt nagyon a szívemhez nőtt Watsuki, lehet, hogy néha nem jött be annyira egy-egy műve, de az alkotói megjegyzései és a mindig szuper rajzai még a leggyengébb sztoriját is elvitték a vállukon, és iszonyúan sok ikonikus jelenetet írt. Hadd ne listázzam ide a Kenshin mind a kb. 5000 oldalát… Elképesztően sokszor olvastam újra a műveit. Elképesztően sokszor inspirált. Iszonyúan sokféleképp hatott rám, a Kenshin miatt cpztem, emiatt kezdtem komolyabban fanficeket írni, emiatt ástam bele magam kicsit kacifántosabb fordítási kérdésekbe, emiatt lettem a Shinsengumi és a bakumatsu őrült nagy fanja, és még életem első munkáját is a Kenshinnek köszönhetem. De Watsuki műveinek levadászása során jöttem rá pl. arra is, hogyan lehet trükközni az Amazonnal, szóval nélküle még mindig meg lennék lőve, hogy honnan szerezzek jó minőségű scaneket. És persze a Kenshin-fandomnak köszönhetően irtó sok fantasztikus rajongótársat ismerhettem meg.

Leírhatatlanul csalódott vagyok.

Különösen fáj ez az egész azért, mert iszonyúan sok időt és pénzt szenteltem a munkásságára, és imádtam őt, és olyan piedesztálra pakoltam fel, amit rohadtul nem érdemelt meg. Egyszerűen hátba szúrt. Engem is, és még több millió rajongót. Nem fogok máglyát rakni a teljes szekrényt kitöltő köteteimből, mert a műveire ez a gusztustalan aberrációja nem volt hatással, és Watsukit, az írót max. átkeresztelem másra fejben, hogy véletlenül se juttassa eszembe Watsukit, az embert. Pardon, rohadékot.

Annyira boldog voltam, hogy újra fut a szekere, hogy a Kenshin live-ok milyen jól sikerültek, és hogy az új Kenshin-manga is milyen iszonyatosan erős startot vett, és milyen jó visszhangja volt a fandomban. Iszonyúan örültem, hogy végre, sokan újra felfedezik őt. Hát, most az új Kenshin is mehet a levesbe, bár állítólag országos cimbije, Oda még kihúzhatja a szarból a kiadónál, és a japánok egyébként is még mindig elcseszett módon állnak ehhez a gyerekpornó kérdéshez, és karrierszempontból relatíve olcsón megúszhatja a dolgot. Ez majd kiderül… Az biztos, hogy én egy vasat sem fogok többé áldozni a műveire. Azt nem fogadom meg, hogy soha a büdös életben nem fogom elolvasni az újabb műveit, mert úgysem tudnám betartani, de minden szívfájdalom nélkül kalózkodom majd, mert az én keservesen megkeresett forintjaimat senki ne fordítsa gyerekek életét tönkretevő, undorító videókra. Az más kérdés, hogy hogyan fogom tudni szétválasztani akkor fejben az írót és a férget, de addigra talán menni fog ez is valahogy.

Szeretnék tombolni, üvölteni, széttépni valamit, mert iszonyatosan fáj, hogy visszaélt a bizalmammal, hogy nem gondolt arra, hogy az ő pozíciójában példát kellene mutatnia. Nem tudom rendesen szavakba önteni azt a dühöt és keserűséget, amit most érzek. Nagyon kevés embert bálványozok, ő volt az egyik.

Amióta Brüsszelben láthattam, többször emlegettem, hogy ha újra találkozhatnék vele, mit mondanék neki. Most azt hiszem, azt, hogy “rohadj meg, seggfej”.


Rurouni Kenshin Hokkaidó-szál

2017. szeptember 5.

Atyám, hát nem gondoltam, hogy egy irgalmatlanul hosszú munkanap végén még nekiállok blogolni, de nem bírom magamban tartani ezt.

Aki kicsit is ismer, tudja, mekkora őrületes nagy Kenshin-fan vagyok. Ezt az új mangát vegyes érzésekkel vártam, mert ugyan Watsuki rövidebb szösszeneteknél tök jól hozta a régi formáját, azért más egy hosszabb sztorit írni, mint one-shotokban brillírozni. A Kenshin egyébként is azzal zárt, hogy vöröskénknek orvosilag se tenne jót az ugrabugra, és át is passzolta a buherakardját a következő generációnak. Szóval… mit lehet kihozni egy Kenshin-sztoriból, ahol Kenshin nem sok mindent csinál?

Valószínűleg Watsuki is ezzel a dilemmával küzdött, ez jól tükröződik a Hokkaidó-szál első fejezetében 😀

De nem rohanok előre, inkább szétcincálom az elejétől kezdve.

Kaoru narrációjával indítunk, ami szerintem telitalálat, őt konstans elnyomják, és jó kivételesen őt hallani. Eh, férfiuralom :/ (Pedig Kaoru erős és tökös csaj. De ezt sosem hagyják neki igazán bizonyítani.) Jó látni megint egy átlag dojolife jelenetet öt évvel későbbi verzióban, de még jobb látni, ahogy Yahikónak meg kell küzdenie a karma nevű bitch-csel, méghozzá az előző one-shotból megismert Aran alakjában. Aran szabályosan elcsaklizza egy ügyes harci húzással a Kamiya Kasshin Ryu nagykönyvét (konkrétan cukorkával lekenyerezi Kenjit, hogy vigye oda neki, ezen besírtam), és ugyan hozzá passzol ez a fifikás stikli, de ha valaki, inkább Ashitarou kéne, hogy harcolászós legyen. Mondjuk Aranhoz meg az illik, hogy azt hiszi, egy könyvből meg lehet tanulni kendózni 😀

Beesik Tsubame, hogy baj van, mire Aran rögtön csapná neki a szelet, ha Yahiko meg őt nem csapná le. Szerintem Yahikónak egy külön edzés lehet a nemkívánatos lovagokat elhessegetni Tsubamétól 😀 A baj neve amúgy Ashitarou, nahát, ki hitte volna. A srác ugyanis ott lődörög az Akabekónál, és Tae roppant rafinált módon még mindig éhenkórász taknyosokkal oldja meg az olcsó munkaerőt és befogja a gyereket pincérnek. (Mellékesen apró fanservice: az étterem előtt tábla hirdeti, hogy egy bizonyos aku kanjis kabátot és pofájában halszálkát hordó, tüsihajú pasinak hitel nincs. Szenzációs. Úgy látszik, az Akabeko számlái nem egyenértékűek egy bírsággal, ami öt év alatt elévül.) Az étterembe, mit tesz isten, betér Asahi, akiről kiderül, hogy jól el lett adva anno, de nem bírja magát kiváltani, hiába kuporgatott össze egy kisebb vagyont, és ezen olyan vita robban ki, hogy Ashitarou is beavatkozik, és ugye egy Shishio-karddal az oldalán ez mire vezetne, ha nem harcra… Közben még kiderül mellékesen, hogy ha Asahi nem hisztizne be a szar melóján, akkor nagy megbízást kapna, de nem derül, ki, mit, csak egy borítékra fókuszálnak közben rá, ami……… Ami egyelőre senkit nem érdekel a kibontakozó bunyó miatt.

Ashitarou teljesen begőzöl a csúnya gonosz kard csúnya gonosz aurájától és a kiérkező zsarukat is csépeli, amíg meg nem érkezik a Kenshingumi. Legnagyobb bánatomra nem Yahiko menőzik, holott Kenshin elvileg nyugdíjazta magát – és ezt nem igazán értem. Ha innentől végig az megy majd, hogy “Yahiko, sakabatou-t, plz”, morcos leszek, mert Yahikónak meg kellene tudnia oldani az ilyen ügyeket, és erős srác, és Kenshin meg vonuljon már vissza, de persze megértem, hogy ő a húzónév, és bezuhanna az olvasottság, ha nem ő lenne a főszereplő. Csak… nem tudom, ebből nehéz lesz jól kijönni. Valahogy muszáj lesz visszavonultatni, de Watsuki a bonyolult utat választotta, és ez elég nagy butaságnak tűnik nekem jelenleg. Mintha jól elindult volna egy úton, aztán eszébe jutott volna, hogy ja, mégse erre akar menni, újratervezés.

Miután Ashitarou-t természetesen egy elegáns Hiten Mitsurugi Ryuu technika észhez téríti, külön összeverekszik Arannal, amikor az lecseszi – remélem, többször össze fognak kapni, mert Aranról csak akkor esik le a fejére ragadt sapi, amitől sokkal jobban néz ki. Ashitarou még a kardját is visszakapja, ami most már pont olyan, mint exgazdája, mert Kenshin szépen becsomagolta fásliba, ami aztán nyilván megvédi Ashitarou-t a legközelebbi ámokfutástól, naná. Asahi is befut, és újrajátsszuk a régi szép időket, avagy Kaoru költségvetése nyilván olyan szuper, hogy minden utcán összeszedett kölyköt el tud tartani, mert Asahi is a kibővített Kenshingumi tagjává avanzsál. (Kenjivel tök cukker egyébként; Kenji semmit sem csinál, csak van, de olyan édes az összes panelen, hogy meg kell zabálni. Nem tudom, Watsuki hogy akar egy ilyen tüneményes kissrácból pszichopatát csinálni. Pláne ilyen szülőkkel. Pláne ilyen ökörködős slice of life jelenetekkel. Watsuki, plz. Ne tedd ezt velem. Ez a gyerek nem lehet egy angstherceg. A Seisouhen ugyan nem canon, de te sem akarhatod elrontani a kölköt.)

Miután az A jelű óvodáscsoport (Asahi, Aran, Ashitarou) bealszik, Kenshinék még felnőttek módjára nekiállnak leinni magukat a sárga földig kitárgyalni, mi a szar az a boríték, amit Yahiko nem tudom, hogy szerzett meg Asahi gardedámjától. Egy baromi fess csávó fotója van benne, és hajlok arra a következtetésre, hogy a Nagy Meló az lett volna, hogy az urat kiiktassák. De nem is ez az érdekes, meg nem is az, hogy a pasi úgy néz ki, mint egy gyogyós, hanem hogy állati szexis a kis szakállával Kaoru részint a saját kis memóriája, részint a ráfirkált kanjik elolvasása által rájön, hogy “uramisten, ez a fater!!!”. … Watsuki, plz. (Azt hiszem, ez egy visszatérő mondat lesz részemről a sorozatnál, elnézést.) Halott felmenőket visszahozni just for fun nem szép írói fogás. Bár aláírom, hogy háborúban eltűnt pasasok időnként hajlamosak előkerülni. (Amnéziával, persze. Jézusom, csak ezt ne süssük el.) És miután a képhez mellékelt fecni infói szerint Hokkaidón tartózkodik, hova is készülhetne a Himura-família, ha nem Hokkaidóra?

Ja, és Saitou. Őt még kiderítem, hogy jön a képbe, de Kamiya papához hasonlóan sármőr módon bukkan fel, és nagyon utálom magam, hogy itt fankodom, de hát mit lehet tenni 😀

Egyelőre tehát ennyi. Nagyon ígéretes ez a kezdés, jó a karakterek közt a kémia, a grafika a szokásos (… Watsuki nem tud ocsmányul rajzolni, azon a korszakán rég túl van), a sztori egyelőre elmegy, majd kiderül, mennyire sikerül elszakadni a nosztalgiafaktortól, és saját lábra állítani a történetet. Kamiya papa és Asahi sztorirésze meglepő húzás, de majd elválik, mit tartogat még sensei a tarsolyában. Én kíváncsian várom, mit hoz ki ebből 🙂


Nem annyira t. SDI

2017. augusztus 19.

Köszi, hogy másfél hét totális kikapcsolódást, és viszonylagos zen állapotba jutást követően sikerült három másodperc alatt felbasznotok az agyam azzal az EGYETLEN csodálatos mondattal, ami a Rejtélyek városkájában hangzott el.

A sorozatot szeretném nézni, ma véletlen kapcsoltam oda, vicces módon épp az utolsó részre, és épp nagyban készültek a harcra a jófiúk, akiknek a placcát, Gravity Falls-t a csúnya illuminátusos démonszar elfoglalta, prezentálnám is a zászlót, amelyet magyarítani sikerült:
És a magyar szöveg:
Vond vissza a zuhanást!

What the actual fucking McFuck?

Nem, nem fogom ezt a sorozatot is szarrá ekézni fordításügyileg, nekem ez a finálé épp elég volt magyarul, köszöntem, majd nézem angolul.

De hogy az SDI minden elbasz, amit szeretek, az csodálatos.

Könyörögve kérem az összes ezért felelős istenséget, hogy a Voltron SOHA ne kapjon szinkront, de ha mégis, azt ne ők csinálják.

(Tisztában vagyok azzal, hogy ez a sorozat tele van kódszarokkal és ide-oda utalgatásokkal és kacskaringókkal, és mindennel, amitől fantasztikus lesz egy fordító élete, de még ha esetleg ez az apró jelenet egy számomra ismeretlen, korábbi helyzetre is utal valamiképpen, akkor is nettó baromság a magyar. Még egy “csináld vissza” oké. Na de “vond vissza”… Jézusom.)

Szerk.: a sorozat végignézése után sem kell mea culpáznom, ez bizony egy orbitális félrefordítás. Yess. Egyvalamire voltam még kíváncsi, csak úgy, hogy megállapítsam, tényleg szar-e a magyar, és bizony, Dipper “Shut. Up.”-ja egy ledöbbenésnél “Hallgass”, úgyhogy ja, ez a szinkron is megy a levesbe, köszi, köszi, köszi. (A szóviccek garmadájával nyilván szintén nem tudtak mit kezdeni, de ez a shut up egy klassz kis lakmuszpapíros teszt arra nézve, hogy egy totál hétköznapi, pun-free szövegnél mire lehet számítani.) Bár így legalább megtudtam, hogy Ford angol hangja J. K. “Tenzin” Simmons, amitől kétszáz százalékkal viccesebb lett minden.


Korra legendája – Turf Wars

2017. augusztus 5.

Tökre nem erről akartam írni, de amióta elkezdett kiszivárogni, fankodom nagyon, sőt, a sorozatot is újrakezdtem (bár csak a 4. könyvet, és csak lassan haladok), szóval jöjjön egy spoileres ámokfutás a részemről 😀

Olvass tovább »


風光る 38

2017. április 10.

Minden egyes kötetnél azt hiszem, hogy jól van, ezt nem lehet überelni. Minden. Egyes. Kötetnél. És aztán a mangaka, a drága, mindig jól rám cáfol.

Természetesen nem volt ez másképp a 38. kötettel sem, és nem tudom, milyen merényletre készülhet még, mert hiába fest úgy, hogy lassan kifogy a muníció a “nézzetek szenvedő Szódzsit és szenvedjetek ti is!!4!” témából, folyton úgy variálja ezt, hogy richtig belerúg a csendben zokogó fanlelkembe.

Olvass tovább »


Cenzúra, te csodás

2017. március 18.

Na, én most borultam ki, de nagyon.

Borzasztóan sok van már a CN rovásán nálam, onnantól, hogy az amerikai képtelen normális marketingre, odáig, hogy a hazainál a hangsávot a szentlélek tartja egyenesben, mert az én körzetemben vagy három román hangsáv van, vagy román-angol, vagy mono az egész mindenség, vagy csúszik a képhez képest, és mindezeket egyre tovább tart javítani. Ja, a fordításokat hagyjuk, a Steven Universe posztom mindent elárul arról, hogyan vélekedek a színvonalról. (Tisztelet a kivételnek!)

De a cenzúra.

Atyaég, hogy nekem mennyire tele van már a hócipőm a cenzúrával!

Nagyon sokszor, és szerintem legtöbbször joggal akadok ki rajta. Aktuálisan az tett be, hogy azt hittem, egy nyelvi régión belül maximum a képet vágják, de nem, újabban fogják, és a kedves drága angol szinkronossal felvesznek egy b-verziót a szövegből. A Steven Universe-t (mi mást) ugyanis serényen nézem, csak épp angol hangsávval, és a Story for Stevenben vártam Marty “poénját”, miszerint Greg, bakker, minek neked egy óriás nő, amikor van egy csomó kis termetű 😆 Na, itt jött a pofára esés, jött Marty, angol szöveg: “Don’t get distracted by these small town girls. They don’t matter.” Tíz percig pislogtam, hogy mi a búbánatos franc volt ez, én emlékszem rosszul, vagy a mono hangsáv-problémától csengett a fülem, vagy mi a túró történt, de nem, egyszerűen csak a U.K.-szöveget kaptuk meg, ahol ki tudja, miért, de hajlamosak variálni. (Slusszpoén: a magyar szöveg az amerikait követi és még csak ki sem vágták ezt a részt.) Itt eltört bennem valami, de nagyon.

Nem értem, mi szükség van erre. Hogy miért érzik úgy egyre többször a CN-nél, hogy “jajj, védjük meg a szegény ártatlan gyermekek lelkét”. Hát basszus, ha ez ennyire izgat titeket, talán ne is vetítsétek ezeket ott, ahol necces (pl. Oroszország), mert kiherélitek a saját történeteiteket. És érdekes, hogy ez mostanában ilyen fontos lett, valahogy nem rémlik nekem olyasmi, hogy anno egy egész évadnyi részt akart volna bárki elsumákolni, mert cinkes (a Kalandra fel! járt így kis híján, de jelen állás szerint, ha jól tudom, mégis leadják a süllyesztőbe szánt részeket nálunk is). És nekem ne jöjjön senki ártatlan gyermeki lelkekkel, én a fél gyerekkoromat a tévé előtt töltöttem, antiszociális nem amiatt lettem, más problémám meg tudtommal nincs 😆 Nem okozott nálam lelki törést pl. a Boci és pipi, sem a Samurai Jack (aminek az új évadát naná, hogy követem 😆 ), a Bátor, a gyáva kutyától ugyan paráztam rendesen (jézusom, az űrcsirkés pilot részt egy csomószor láttam, de még mindig kitör tőle a frász :mrgreen: ), de az más tészta; és emlékezetem szerint egy csomó ambiguous poénkodás minden probléma nélkül átment az ORTT rostáján. Ja, hogy akkor még angolul ment minden? Én kérek elnézést. De komolyan, nem kis képmutatásra vall, ha valamit a szinkronos változat kedvéért nekiálltak vagdosni, de bezzeg angolul belefért minden. Lehet, hogy most más szelek fújnak, és nem a szinkronra való átállás, hanem a szülői hiperérzékenység miatt alakult ez így (erre akkor döbbentem rá, amikor egy rokonom olyan kifejezésekkel kezdett dobálózni, mint “szeparációs szorongás”… vajon régen is ennyire túlspilázott volt a gyereknevelés?), de akkor sem érzem fairnek.

Szóval állatira elegem van már. Legyenek korrektek az alkotókkal és a rajongókkal szemben, mert ebben a szituációban szerintem jelenleg nincs nyertes, csak olyan vesztes, aki tudja, hogy az (az alkotó), és olyan, aki nem tudja (a cenzúráról nem tudó néző). Ja, meg vannak azok a vesztesek, akik még pár ősz hajszálat is szereznek az idegtől, mint én 😀


The Strongest Linc

2017. január 1.

Újabban ezt a sorozatot is követem, és te jó ég, mikor talált vissza a Nickelodeon a régi hangjához? Elég sokszor megpróbáltam újra leragadni a Nicken, de az Avatáron kívül gyakorlatilag semmi nem fogott meg – a Kung-fu pandát néztem egy darabig, meg a Madagaszkár pingvinjeit, de egyik sem original ötletből nőtte ki magát, és azért egy mozifilm afterje nem nagy durranás… Az meg, hogy az én szerencsémmel az esetek többségében Spongyabobba vagy Tündéri keresztszülőkbe botlottam, ahányszor a csatornára kapcsoltam, szintén nem javított a helyzeten. Majdnem elkönyveltem magamban, hogy oké, akkor végérvényesen felnőttem, de…

Jött ez.

A sztori annyira faék komplexitású, hogy csodálom, hogy eddig nem valósították meg – Lincoln egyszem fiúgyermek 10 csajtesó között (akik mind az ilyen gyerek/tinitörténetek átlagkarakterei, tudós, gót, sportoló, miegyéb), és a bonyodalmak mindig abból adódnak, hogy érvényesülni próbál köztük – vagy csak épp túlélni a hülyeségeiket.

Ennek dacára ez addiktív! És az openinget tönkrehallgatom! És jó a magyar szinkron! (Luan, a poéngyáros tesó szar szóvicceit 99%-ban sikerül pompásan megoldani, a maradék 1%-ban szerintem eredetileg sem viccesek 😆 )

Igazság szerint kb. 30 rész után úgy érzem, hogy nem lesz ez hosszú életű, hacsak nem dobnak be valami nagyobb követ az állóvízbe – bár azt speciel már azzal megtették, hogy Lincoln haverjának, Clyde-nak két apja van -, ugyanis egy idő után állatira el tud laposodni egy ilyen szitkom. De egyelőre nagyon tuti, és borzasztóan élvezem Lincoln szerencsétlenkedéseit, és felidézi azokat a szép időket, amikor Ginger naplója, Danny Phantom, Hé, Arnold, Rocket Power, és hasonló visszafogottan jópofa dolgok mentek a csatornán. (Na jó, azért visszasírom a Kappa Mikey-t is, ami animemániásként volt csak élvezhető. Meg persze az összes Klasky-Csupo sorozatot!) Mondjuk Lármásék – mert magyarul  Lármás család lett a sorozat címe és a vezetéknév is így módosult – leginkább a méééég sokkal régebbi Nickes időket idézik fel nekem, amikor nonstop Clarissát néztem, és azt a korszakom éltem, amikor még hjajj, de egyszerű is volt minden 😀

Úgyhogy a (két)napi meló utáni feszültséget mostanság ezzel oldom, rám is fér 🙂