Best of Steven Ruiniverse

2016. szeptember 28.

d-pad

Neeeheeeeeehhheeeeeeeemmmmmmm.

Én komolyan megpróbáltam, vagy ötvenszer adtam esélyt a magyar fordítónak, hátha csak rossz részt fogtam ki, amikor rossz passzban volt. De ezek szerint konstans rossz passzban van. (Nem nevesítem, ott van a magyar stáblistán, szóval bárki kiderítheti.)

Szóval most így elkezdek egy posztot, és szépen bővítgetem kedvenc Steven Universe-leiterjakabjaimmal, illetve minden olyan átvariálással, amik a feje tetejére állítják a történetet, esetleg nyelvtanilag már azt a wtf-szintet súrolják, amihez képest a gugli fordító kész Arany János.

Essünk is neki részenként – de mint a cím is mutatja, csak válogatok, mert ha mindent kigyűjtenék, amin már kínomban röhögök, akkor tíz évre ellátnám magam gépelni valóval.

(A képért elnézést, próbáltam áthozni a kezdő nyelvórák hangulatát, amikor ugye minden nyelv esetében olyan kérdésekkel gyakorol az ember, hogy “Ez egy Mars-szonda? – Nem, ez egy ceruza.”)

Olvass tovább »


Steven Universe

2016. július 20.

Steven_Universe_Logotype

Mint kissé felhúzott állapotban kifejtettem, tele lett a puttonyom a szinkron ámokfutásaival, és úgy döntöttem, hogy feliratot barkácsolok. Nem mondom, hogy ez a felirat aztán tip-top szuper, de legalább képes vagyok keresni egy szótárat, ha érzem, hogy egy-egy kifejezés valahogy nem klappol. Olvass tovább »


Cenzúra, te csodás

2017. március 18.

Na, én most borultam ki, de nagyon.

Borzasztóan sok van már a CN rovásán nálam, onnantól, hogy az amerikai képtelen normális marketingre, odáig, hogy a hazainál a hangsávot a szentlélek tartja egyenesben, mert az én körzetemben vagy három román hangsáv van, vagy román-angol, vagy mono az egész mindenség, vagy csúszik a képhez képest, és mindezeket egyre tovább tart javítani. Ja, a fordításokat hagyjuk, a Steven Universe posztom mindent elárul arról, hogyan vélekedek a színvonalról. (Tisztelet a kivételnek!)

De a cenzúra.

Atyaég, hogy nekem mennyire tele van már a hócipőm a cenzúrával!

Nagyon sokszor, és szerintem legtöbbször joggal akadok ki rajta. Aktuálisan az tett be, hogy azt hittem, egy nyelvi régión belül maximum a képet vágják, de nem, újabban fogják, és a kedves drága angol szinkronossal felvesznek egy b-verziót a szövegből. A Steven Universe-t (mi mást) ugyanis serényen nézem, csak épp angol hangsávval, és a Story for Stevenben vártam Marty “poénját”, miszerint Greg, bakker, minek neked egy óriás nő, amikor van egy csomó kis termetű 😆 Na, itt jött a pofára esés, jött Marty, angol szöveg: “Don’t get distracted by these small town girls. They don’t matter.” Tíz percig pislogtam, hogy mi a búbánatos franc volt ez, én emlékszem rosszul, vagy a mono hangsáv-problémától csengett a fülem, vagy mi a túró történt, de nem, egyszerűen csak a U.K.-szöveget kaptuk meg, ahol ki tudja, miért, de hajlamosak variálni. (Slusszpoén: a magyar szöveg az amerikait követi és még csak ki sem vágták ezt a részt.) Itt eltört bennem valami, de nagyon.

Nem értem, mi szükség van erre. Hogy miért érzik úgy egyre többször a CN-nél, hogy “jajj, védjük meg a szegény ártatlan gyermekek lelkét”. Hát basszus, ha ez ennyire izgat titeket, talán ne is vetítsétek ezeket ott, ahol necces (pl. Oroszország), mert kiherélitek a saját történeteiteket. És érdekes, hogy ez mostanában ilyen fontos lett, valahogy nem rémlik nekem olyasmi, hogy anno egy egész évadnyi részt akart volna bárki elsumákolni, mert cinkes (a Kalandra fel! járt így kis híján, de jelen állás szerint, ha jól tudom, mégis leadják a süllyesztőbe szánt részeket nálunk is). És nekem ne jöjjön senki ártatlan gyermeki lelkekkel, én a fél gyerekkoromat a tévé előtt töltöttem, antiszociális nem amiatt lettem, más problémám meg tudtommal nincs 😆 Nem okozott nálam lelki törést pl. a Boci és pipi, sem a Samurai Jack (aminek az új évadát naná, hogy követem 😆 ), a Bátor, a gyáva kutyától ugyan paráztam rendesen (jézusom, az űrcsirkés pilot részt egy csomószor láttam, de még mindig kitör tőle a frász :mrgreen: ), de az más tészta; és emlékezetem szerint egy csomó ambiguous poénkodás minden probléma nélkül átment az ORTT rostáján. Ja, hogy akkor még angolul ment minden? Én kérek elnézést. De komolyan, nem kis képmutatásra vall, ha valamit a szinkronos változat kedvéért nekiálltak vagdosni, de bezzeg angolul belefért minden. Lehet, hogy most más szelek fújnak, és nem a szinkronra való átállás, hanem a szülői hiperérzékenység miatt alakult ez így (erre akkor döbbentem rá, amikor egy rokonom olyan kifejezésekkel kezdett dobálózni, mint “szeparációs szorongás”… vajon régen is ennyire túlspilázott volt a gyereknevelés?), de akkor sem érzem fairnek.

Szóval állatira elegem van már. Legyenek korrektek az alkotókkal és a rajongókkal szemben, mert ebben a szituációban szerintem jelenleg nincs nyertes, csak olyan vesztes, aki tudja, hogy az (az alkotó), és olyan, aki nem tudja (a cenzúráról nem tudó néző). Ja, meg vannak azok a vesztesek, akik még pár ősz hajszálat is szereznek az idegtől, mint én 😀


The Strongest Linc

2017. január 1.

Újabban ezt a sorozatot is követem, és te jó ég, mikor talált vissza a Nickelodeon a régi hangjához? Elég sokszor megpróbáltam újra leragadni a Nicken, de az Avatáron kívül gyakorlatilag semmi nem fogott meg – a Kung-fu pandát néztem egy darabig, meg a Madagaszkár pingvinjeit, de egyik sem original ötletből nőtte ki magát, és azért egy mozifilm afterje nem nagy durranás… Az meg, hogy az én szerencsémmel az esetek többségében Spongyabobba vagy Tündéri keresztszülőkbe botlottam, ahányszor a csatornára kapcsoltam, szintén nem javított a helyzeten. Majdnem elkönyveltem magamban, hogy oké, akkor végérvényesen felnőttem, de…

Jött ez.

A sztori annyira faék komplexitású, hogy csodálom, hogy eddig nem valósították meg – Lincoln egyszem fiúgyermek 10 csajtesó között (akik mind az ilyen gyerek/tinitörténetek átlagkarakterei, tudós, gót, sportoló, miegyéb), és a bonyodalmak mindig abból adódnak, hogy érvényesülni próbál köztük – vagy csak épp túlélni a hülyeségeiket.

Ennek dacára ez addiktív! És az openinget tönkrehallgatom! És jó a magyar szinkron! (Luan, a poéngyáros tesó szar szóvicceit 99%-ban sikerül pompásan megoldani, a maradék 1%-ban szerintem eredetileg sem viccesek 😆 )

Igazság szerint kb. 30 rész után úgy érzem, hogy nem lesz ez hosszú életű, hacsak nem dobnak be valami nagyobb követ az állóvízbe – bár azt speciel már azzal megtették, hogy Lincoln haverjának, Clyde-nak két apja van -, ugyanis egy idő után állatira el tud laposodni egy ilyen szitkom. De egyelőre nagyon tuti, és borzasztóan élvezem Lincoln szerencsétlenkedéseit, és felidézi azokat a szép időket, amikor Ginger naplója, Danny Phantom, Hé, Arnold, Rocket Power, és hasonló visszafogottan jópofa dolgok mentek a csatornán. (Na jó, azért visszasírom a Kappa Mikey-t is, ami animemániásként volt csak élvezhető. Meg persze az összes Klasky-Csupo sorozatot!) Mondjuk Lármásék – mert magyarul  Lármás család lett a sorozat címe és a vezetéknév is így módosult – leginkább a méééég sokkal régebbi Nickes időket idézik fel nekem, amikor nonstop Clarissát néztem, és azt a korszakom éltem, amikor még hjajj, de egyszerű is volt minden 😀

Úgyhogy a (két)napi meló utáni feszültséget mostanság ezzel oldom, rám is fér 🙂


Here Comes a Thought

2016. augusztus 27.

Ha már minden létező közösségi szaromat teleszemeteltem vele:

Most már követelek egy komplett soundtracket, mert hogy az Aivi&Surasshu duó Soundcloud-oldaláról le lehet mindent kapni hd-ban az egy dolog, de egy rendes, hivatalos formátum mégis csak más…

Tényleg nem győzök ámulni ezen a kreatív teamen, mert sorozatosan lazán átugorják a saját maguk által magasra pakolt léceket; olyanok, mint Hosszú Katinka 😆

És persze a fenti utóélete, mert önmagában nem áll meg a dal, az Connie-ra fókuszál, pedig hát:

Btw, látszott szerintem, hogy voltak a grafikában pici mellékzöngék, amik után most rögtön elkezdtem követni a vendéganimátor, Takafumi Hori tumblr-jét 😀


All aboard the feels train

2016. július 21.

Ezt most tele fogom rakni videókkal. (Remélhetőleg nem szedik majd le őket egyhamar, különben szépen fog kinézni ez a bejegyzés 😆 )

Nem találok szavakat, de muszáj lesz valahogy kiírnom magamból, úgyhogy kicsit összevissza lesz ez.

A Mr. Greg az egyik legütősebb epizód a komplett Steven Universe-szériában. Előre félek mindig a musical-részektől, bármilyen sorozatról is van szó, mert általában izzadságszagúak, és hiába épít nagyon a betétdalokra ez a sztori, mert pár részenként egy erős dal az rendben van, de hogy töltik ki a 11 percet végig olyan minőségi dalokkal, mint amilyeneket eddig prezentáltak?

Nem pakoltam magasra a lécet, de nyugodtan rakhattam volna olimpiai aranyérmes szintre, mert azt is minden gond nélkül átvitték volna.

Nem tudtam, miről lesz szó, mert a spoilert rühellem, ha istenesen bele vagyok pistulva (see what I did there? magyaros Steven-poén) egy történetbe; így aztán gondosan kerültem még a félmondatos epizódleírást is. Szóval eléggé pofán csapott, amit Steven így kimesterkedett.

Sejtettem, hogy Greg nekiáll majd költekezni, de azért jólesett, hogy nem felejtették el kimagyarázni a hirtelen vagyon eredetét (nem mészároslőrinckedték el a dolgot, na):

Az nagyot dobott Greg karakterén, hogy bár néha hülyeségeket csinál, nem vesztette el a fejét a sok nullás csekktől, és nem tudom, van-e ilyen, de ésszerű pénzszórási ötlettel sikerült előrukkolni. Meg egy baromi broadwayes beütésű számmal:

Elismerem, ez eddig azért csak a szokásos szint, és még egy ilyen dalt szuszakoltak be, ami bármelyik részben felbukkanhatott volna, mert nem volt különösebb újdonság benne karakterszempontból:

Aztán ez a piszok, szemét Rebecca Sugar beindította azt a dramacoastert, amit hasonló jelleggel a Keystone Motelnél is elsütött, avagy ha már Greggel túrázunk, legyen valami érzésekbe tiprás, és hogy gebedne meg, rá is tromfolt saját magára. Komolyan mondom, ez a dal a legjobb, ami ebben a sztoriban eddig előkerült, és menjenek a fenébe, mint kiderült, egy Julie Andrews-szám inspirálta részben, akit meg imádok, úgyhogy ez most így nálam több szempontból is nagyon betalált:

Az emberek jelentős része még mindig ott tartott, hogy az egész PearlxRose csak egy tipikus shipwar része, és most baromira pofán csapták őket ezzel 😆 (Elegáns megoldás, na.) De ez persze nem merül ki ennyiben. Végigvonult elég rendesen a történeten, hogy Pearl mennyire nem tette még túl magát Rose halálán, és ahogy Greggel bánt, abból az is egyértelmű volt, hogy őt hibáztatja érte. Ez utóbbit igazából épphogy karcolgatták idáig, mert szarkasztikus megjegyzésekben és grimaszokban merült ki, szóval P. eléggé visszafogta magát. Lássuk be, nem könnyű úgy jófejkedni Greggel, hogy ikszezer év után bepofátlankodik a képbe, és ráadásul annyira magába bolondítja Rose-t, hogy az hajlandó még az életét is feláldozni egy gyerek miatt. És ha azt vesszük, hogy az ékkövek szinte halhatatlanok, akkor az a 14 év, amennyi eltelt Rose halála óta, irtózatosan kevés ezt feldolgozni. Minden elismerésem a stábé, mert nagyszerű jelenet ez, és csodálatosan szép dal. Plusz szeretem, ha egy sztorinak mélysége, súlya van, ha ki mer lépni a műfaji kötöttségekből és bevállal olyasmit, amit a hasonló kategóriás történetek nem. Mondjuk ez a Steven Universe… Eddig is annyiszor rúgta fel a szabályokat, hogy ihaj. Azt viszont fene gondolta volna, hogy ebbe a Pearl – Rose – Greg témába mélyebben belemennek- de a kérdés feszegetésén túl sikeresen fel is oldották a két karakter közti ellentétet:

Ez a szám is annyira klasszul jön ki; és ahogy másoknál olvastam, nem csak nekem jött le úgy, hogy itt azért Steven egyben Rose-t is képviseli, hogy kicsit ő is énekel rajta keresztül 🙂 Szuperjó, na 🙂 Nem ütött akkorát, mint az előző, de így is borzasztóan erős az érzelmi töltet miatt.

Azért persze muszáj volt a hangulatot oldani kicsit, még ha így sem lett annyira könnyed a hangnem, mint az elején:

Kedves Rebecca Sugar, ön, aki pofátlanul még fiatalabb is nálam, legyen szíves, ne tiporja meg ennyire a rajongói szívemet – vagy tudja mit? Nyugodtan megteheti, csak mindig harcolja ki a CN-nél, hogy ilyen részeket készíthessen, és hozzon még sok-sok-sok színvonalas Steven Universe-epizódot!


2016. július 17.

Most untam rá arra, hogy a stúdióban komplett idióták ülnek, és a szinkronrendezőtől a színészekig senkinek nem tűnik fel, vagy ami rosszabb, senkit nem érdekel, hogy szar a magyar szöveg, a fordító pedig hiába van túl csillió különböző filmen és sorozaton, ha hülye az angol nyelvhez. (Bár kezdem úgy érezni, hogy esetleg az íróknál bevett ghostwriting-gyakorlatot követheti, és egyszerűen odaadta az unokatestvére aranyhalának, hogy fordítsa már le neki 30% részesedésért.) Úgyhogy holnaptól gerillafordítani fogok, és magasról teszek rá, hogy a CN mit és mikor és hogyan ad le, nekem lesz egy saját feliratom, mert elegem van abból, hogy a magyar változat kinyír egy jó sztorit.

Elegem van.

Elegem van az olyan ordas baromságokból, hogy gyémántcsapat, rasztafúzió, rög (ez a clod lenne, aminek csak eddig vagy tíz variánsa volt), elegem van abból, hogy három mondaton belül nyolc hiba van, hogy nincs kohézió sem a szövegen belül. Sőt, TŐMONDATOK sem mennek!

Szóval holnaptól az új maraton keretében a magam részéről köpök arra, hogy nem illik olyat fordítani, ami licenszelt, mert a szinkronstúdió köp arra, hogy tisztességes munkát végezzen.

Helló, Steven, ismerkedjünk meg, Fyndra vagyok, fanfordító, az egyik legnagyobb magyar rajongód. Légyszi, ne énekelj majd sokat, mert abból nem vagyok penge; szar poénok jöhetnek, mert ugyan azokból se vagyok jó, viszont legalább hótt sicher, hogy a D-padet nem fordítom majd beépített vécének.